Eltűnt két fehér folt

CSILLAG PÉTER, KORMANIK ZSOLT, MUNKÁCSY ANDRÁSCSILLAG PÉTER, KORMANIK ZSOLT, MUNKÁCSY ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.08.28. 00:18
Címkék
Szerda este eldőlt, hogy bizonyos értelemben új fejezet nyílik a Bajnokok Ligája történetében: a BATE Boriszov megőrizte a Szófiában szerzett előnyét, így első fehérorosz csapatként feljutott a főtáblára. Néhány órával később érkezett a hír a másik nagy meglepetésről: a ciprusi Anorthoszisz is a legjobb 32 közé került.

Azt, hogy Fehéroroszországban is születnek jó futballisták, mi már 1983 ősze óta tudjuk: az akkor még szovjet színekben versengő Dinamo Minszk döbbenetünkre egy hatost vágott Verebes József idehaza rettegett Rába ETO-jának BEK-mérkőzésen – méghozzá Győrben (6–3). A fiatalabb nemzedékek az Arsenalban, illetve mostanság a Barcelonában szlalomozó Alekszandr Hleb mozdulataiból szűrhették le a fenti tanulságot – és ezekben a hetekben az egész világ megtudhatja, mire képes egy teljes csapatra való fehérorosz futballista.

Nem véletlenül fogalmaztunk így, hiszen a selejtező első körében a Valur Reykjavíkot, a másodikban Juhász Roland Anderlechtjét, majd szerdán a bolgár Levszki Szófiát kiejtő boriszovi csapat – történetesen az említett Hleb egykori „exportőre” – nem a kelet-európai klubokra általában jellemző légiósinfúziótól remélte a sikert: az alig harmincesztendős szakvezető, Viktor Gancsarenko kilenc fehérorosz és két orosz játékossal küldte pályára csapatát a helyi szinten történelmi jelentőségűként elkönyvelt mérkőzésen. Szergej Szosznovszkij fejelte be a vezető gólt, ám ezzel nem oldódott meg minden, hiszen Vladimir Gadzsev hamarosan egyenlített, sőt a Levszki Gennagyij Bliznjuk kiállítása miatt több mint egy félidőt emberelőnyben játszott. Amit a megfogyatkozott hazaiak a szünet után a labdarúgásból mutattak, nem volt éppen szép – annál inkább az az eredmény!

Ugyancsak büszke lehet a ciprusi Anorthoszisz (természetesen a kispadon ülő magyar kapust, Nagy Zoltán is beleértve), hogy az odahaza megszerzett tetemes előnyéből megőrzőtt valamennyit az athéni Karaiszkakisz-stadion poklában, aminek köszönhetően szintén az elit tagjának vallhatja magát. Nem mondhatjuk, hogy meglepetés született Kaunasban, elvégre az Aalborg kettős emberelőnyben győzte le az FBK-t – az viszont, hogy dán együttes is lesz a főtáblán, önmagában véve szintén nem mindennapi. Mint ahogy az is figyelemre méltó, hogy a Galatasarayt leküzdő Steaua felsorakozott a kolozsvári CFR mellé – azaz két román gárdát látunk majd a csoportmérkőzéseken!

Végül ejtsünk szót a nap rangadójáról, amelyen az Atlético Madrid nemcsak gyors, hanem egyben hatékony futballal rukkolt ki a Schalke ellen. Már jó ideje érett a gól, amikor a 19. percben Sergio Agüero a jobb felső sarokba fejelve ledolgozta az első mecscsről hozott hátrányt, amivel át is írta a visszavágó forgatókönyvét. A németek kénytelenek voltak előrébb húzódni, ami által a védelmük bizonytalanabbá, az Atlético gyors csatárai meg a korábbinál is veszélyesebbekké váltak – e két megállapítás igazságtartalmát Diego Forlán nagyszerű lövéssel pecsételte meg. A folytatásban Agüero passzából Luis García, majd tizenegyesből Maxi Rodríguez is betalált, azaz az Atlético stílszerűen annyi gólt szerzett, ahány csapattal Spanyolország ott lesz a csütörtöki sorsoláson.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik