Mills: "Bolt szórakozott, holott 17 századdal jobbat futhatott volna"

2008.08.27. 17:49
Címkék
Két nem akármilyen idővel nyerte a két legrövidebb futószámot a pekingi olimpián Usain Bolt, akinek az edzője állítja, a száz méteren a 9.69-es ideje lehetett volna 9.52 is, ha nem kezdi el ünnepeltetni magát a végét a futó.
Bolt (jobbra) ünneplés közben is világcsúcsot futott
Fotó: Reuters
Bolt (jobbra) ünneplés közben is világcsúcsot futott
Bolt (jobbra) ünneplés közben is világcsúcsot futott
Fotó: Reuters
Bolt (jobbra) ünneplés közben is világcsúcsot futott

Glen Mills, a mindentudó tréner elmondta, neveltje még messze van a csúcsformától a száz méteren, hiszen mindössze egy éve vette fel a programjába a rövidebbik távot. Talán ez is közrejátszott abban, hogy az ötkarikás játékok előtt sokáig vacillált azon, induljon-e a száz méteres távon.

Végül aztán az indulás mellett döntött, és saját, 9.72-es világrekordját három századdal megdöntve végül 9.69-nél futott át a célvonalon. Tette mindezt úgy, hogy az utolsó 15 méteren már gyakorlatilag ünnepelte magát, a közönség felé nézett és jelentősen lelassított.

SPORTKUTATÁS

Olasz matematikusok kiszámolták, hogy a 100 méteres világcsúcs eddigi fejlődése alapján Bolt mintegy 20 évvel megelőzte korát, a 9.69-et ugyanis csak 2030-ban kellett volna elérni. A tréner által jövendölt 9.52-es időhöz annyit tennénk hozzá, hogy ugyanezen matematikusok szerint 9.45 másodpercnél jobbat az emberi test felépítésnél fogva képtelenség lesz futni.
„Ha abban tempóban folytatja, ahogy nekivágott, 9.52-nél állt volna meg az óra. Mindegy, fog ő még százon 9.52-t futni. Két éven belül lesz csúcsformában, addigra még ezen időnél is beljebb lesz. Ebben biztos vagyok” – jelentette ki Mills edző, a zürichi atlétikai gála előtt.

Bolt az olimpián a száz méter után megnyerte 200 métert is, egy még nagyobb világcsúccsal, Michael Johnson 12 éve megdönthetetlen 19.32-es rekordjánál bizonyult gyorsabbnak két századmásodperccel.

A svájci versenyen Bolt egyébként csak százméteres síkfutásban indul, a kétszázat ez alkalommal kihagyja.

A pekingi győztesek közül számos nagy név ott lesz Zürichben, elindul például a női rúdugrást 5.05 méteres világcsúccsal megnyerő Jelena Iszinbajeva, valamint az etióp Kenenisa Bekele, aki az 5000 illetve a 10000 méteres síkfutást nyerte meg.
Legfrissebb hírek

Nadrághúzás a sorfalban az MTK–Kispest-Honvéd bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
8 perce

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
24 perce

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
30 perce

A Gyirmót a végén egyenlített a Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
33 perce

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
42 perce

Az edzőváltáson áteső MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
46 perce

Élvonalbeli újonc játékvezető debütál a Kisvárda–Puskás Akadémia bajnokin

Labdarúgó NB I
46 perce

Újra leszakadt az ég, piros zászló van érvényben – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
46 perce