Ne lötyögj!

2008.08.26. 00:30
Címkék
Néhány játékos csak addig hajtott, és mutatta meg, milyen jól tud futballozni, amíg alá nem írta a szerződését; el kell gondolkodni azon, milyen képességű légiósokat igazolunk… Ismerős mondatok, ugye?

A panasz most éppen Supka Attilából, a ZTE vezetőedzőjéből szakadt ki, mégpedig annak apropóján, hogy a korábbi bajnokcsapat, a nyáron alaposan megerősített gárda igencsak szerényen szerepelt eddig az NB I-ben. A magyar focin edződött embernek ez nem újdonság, és – nem ellentmondva Supka Attilának – az edzőknek is kapóra jön, ha magyarázni kell a bizonyítványt.

A furcsa mindebben az, hogy éppenséggel a ZTE lehetne a pozitív példa, a jó klub, ahol jó játékosok jó pénzért jó focit játszhatnának, igazán jó stadionban a jó és hálás közönség előtt, hiszen – ráadásul! – Zalaegerszeg az a hely, ahol már tulajdonképpen egyetlen sistergős, mondjuk a jobb felső sarokba vágódó bomba kicsalogat tízezer nézőt a lelátóra.

És még sincs így… De mi a búbánatért nincs?

Ha eleve tudható, hogy a játékos csak addig profi, amíg alá nem írja a fizetési átutalások pontos összegét és dátumát is tartalmazó papírját, ha a megvásárolt légiósok tizedannyira sem ügyesek a labdával, mint az ificsapat tagjai, akkor azok, akik a pénzt adják, miért szerződnek eleve így, és miért vásárolnak amúgy?

Ráadásul ha az edzőnek a két hónapos (!) felkészülés után még arról kell beszélnie, hogy nem fejeződött be a csapatépítés, és már azon kell gondolkodni, hogy a télen hogyan erősítsék meg az együttest, akkor a bizniszt működtető tudatosság morzsáját sem lehet felfedezni – még a legnagyobb jóindulattal sem.

Amúgy pedig egyetértek Supka Attilával: igenis döngetni kell az asztalt, hogy legyen becsülete a profizmusnak, tekintélye a szakvezetőnek, és legfőképpen legyenek végre értékesek azok a játékosok, akiket a klubok utánpótlásedzői nevelnek. Mindehhez nem is kell mást tenni, mint a legegyszerűbb szabályban megegyezni a teljes magyar profi futball szintjén: mindent a nézőért!

Azaz amíg nincs sok néző, addig nincs pluszpénz, nincs igazolás, nincs sztárolás, nincs kényeztetés. Onnantól kezdve a lötyögésnek sem lenne helye.
Legfrissebb hírek

Zemplén rali: Vincze Ferenc lépéselőnyben

Egyéb autó-motor
14 perce

Tizenöt góllal nyert a Győri ETO a német bajnokság éllovasa ellen

Kézilabda
15 perce

Kisvárdai kapufa és felcsúti helyzetek az első félidőben

Labdarúgó NB I
16 perce

Nadrághúzás a sorfalban az MTK–Kispest-Honvéd bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
31 perce

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
47 perce

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
53 perce

A Gyirmót a végén egyenlített az emberhátrányba került Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
56 perce

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája