– Semmiképpen sem mondtam le, még kevésbé a rossz szereplésünk miatt, hiszen a kajak-kenu válogatott teljesítménye egyáltalán nem volt rossz. Egyszerűen arról van szó, hogy az ilyenkor szokásos kérdésre, a hogyan továbbra azt a választ adtam, hogy lejár a szerződésem – kezdte a válogatottat tizenkét éve irányító kapitány.
De miért a tavasszal?
Azért, mert bár csakugyan nem lesz addig semmiféle verseny, az elmúlt négyéves ciklus lezárása és új koncepció elkészítése – amelyben reményeim szerint nekem is lesz részem – nem kétnapos feladat. Már az idén tavasszal jeleztem, hogy az olimpiai ciklus befejeztével távozom, más terveim vannak. Tizenkét év borzasztóan hosszú idő volt.
De roppant sikeres is. Négy olimpián tizenegy aranyérem – ezzel minden vitán felül ön a magyar kajak-kenu sport legeredményesebb kapitánya.
Ezen még nem gondolkoztam. De vissza az alapkérdéshez. A sportág idehaza megújulásra szorul, s az új, hosszú távú koncepcióhoz új emberek, új arcok is kellenek. Az enyémet már megunták. Az utóbbi időben egyre többször vettem észre, hogy nincs akkora hatása annak, amit mondok, mint korábban volt. A sportágnak új impulzusokra van szüksége.
Az olimpia előtt hét érmet jósolt, csak négy lett, és csupán két arany. Ez nem kudarc?
Két-három aranyérmet tippeltem, és azt mondtam, öt-hat aranyesélyünk van, ennek a fele szokott bejönni. Nem három lett, hanem csak kettő – Vajda Attiláé és a női párosé is maga a csoda, miként a Kozmann, Kiss kenu páros bronzérme is –, de az vesse rám az első követ, aki nem számított volna Kovács Katalin győzelmére női kajak egyesben. De ez nem az esélyesek olimpiája volt, elég csak a hatalmas favorit kanadai Adam van Koeverden vagy a német ötszázas kajak kettős, esetleg a spanyol kenus, David Cal vereségeire gondolni.
Akkor most minden rendben?
Dehogy van rendben, két esetben is hiányérzetem van. Az egyik Kati elmaradt érme egyesben, a másik Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor szereplése. Nekik járt volna az érem, még az arany is.
Szombat este a csapat szálláshelyén sokat beszélgettem magyar edzőkkel, szponzorokkal. Szerintük a versenyszámok elosztását meghatározta a megnyerhető állami jutalom összegének maximalizálása. És ez nem szakmai szempont.
Ha arra gondol, hogy Kovács Katinak miért kellett három számban is indulnia – ami egyébként példa nélküli volt a női szakágban ezen az olimpián –, azt kell mondanom: tévednek az edzők. Bizton állíthatom, hogy Katit mákszemnyit sem érdekelte a pénz, egyesben olimpiai bajnok akart lenni, mert ez élete álma, a kettes Janics Natasával a világ legjobbja, és ő meg akarta menteni ezt a párost. Sikerült is, olimpiai bajnokok lettek. A négyes pedig azért volt fontos, hogy végre legyőzzék a németeket. Különben is, a kritika csak akkor lenne jogos, ha elveszítették volna az egyes után rendezett párost. De megnyerték. A számok elosztásánál pedig csak egyetlen érvet vettem figyelembe: aki a vízen kiharcolta az indulás jogát, attól semmiképpen sem szabad elvenni.
A férfikajak-szakágban is történtek kísérletek az indulási jogok halmozására.
Ebben igaza van, ott tényleg volt ilyen íze a dolognak, de ebbe nem akarok most már belemenni.
Hányas osztályzatot adna a magyar válogatott pekingi szereplésére?
Négyest, esetleg ötös alát. De nem, maradjunk a négyesnél. Olyan versenyen még életemben nem voltam, amelynek az eredményével maximálisan elégedett lettem volna. Ez az olimpia végképp az erőviszonyok kiegyenlítődését hozta, és ez nem üres szólam. Az ötvenhat induló nemzetből tizenhat szerzett érmet, és a tizenkét aranyérmen kilenc ország kajakosai, kenusai osztoztak. Csupán három ország nyert kétkét aranyérmet, a többi hat megoszlott. Négy éve Athénban a németek négy aranyérmet szereztek, m i hármat, a maradék öt jutott a többi országnak. Egyre inkább az a tendencia, hogy egy-egy hajót favorizálnak az országok, legfeljebb kettőt, s minden anyagi erőforrást annak menedzselésére fordítanak. A nálunk gazdagabb országokban sincs annyi pénz, amellyel tizenkét esélyes egységet tudnának kiállítani. Ezeket a tendenciákat értékelni, elemezni kell, s kialakítani egy átfogó, tízéves koncepciót. Ennek a kidolgozásában, remélem, rám is számítanak a szövetségben. De semmiképpen sem kapitányi minőségben.
