Gyász után örömünnep

2008.08.25. 01:31
Címkék
Az Egyesült Államok csatlakozott a Szovjetunióhoz, és másodikként vallhatja magát háromszoros olimpiai aranyérmesnek a férfiak között. Ugyanerre a bravúrra készült a Barcelonában és Athénban győztes brazil válogatott is, ám a vasárnapi fináléban – elsősorban legnagyobb sztárja, Giba gyengélkedése miatt – alulmaradt az eksztázisban játszó amerikaiakkal szemben.

Amikor Clayton Stanley beütötte a győztes pontot, és minden amerikai egyként üvöltött fel, akadt egy férfi, aki a fejét a tenyerébe temetve, csöndben, magányosan lesétált a pályáról. Az amerikaiak új-zélandi szövetségi kapitánya, Hugh McCutcheon – aki két hét alatt a pokolból a mennybe emelkedett – volt az illető. Augusztus 9-én, a játékok első napján apósát meggyilkolta egy ámokfutó a kínai fővárosban, és az edző hazautazott néhány napra a családjához. Később visszatért, most pedig olimpiai bajnoki címet ünnepelhetett (ha halkan is) csapatával.

„Félre kellett vonulnom, hogy rendezzem a gondolataimat és az érzéseimet. Megrázó pillanatok voltak” – mondta az új-zélandi tréner, aki 2005 óta irányítja az amerikai csapatot.

A dél-amerikai együttes a harmadik férficsapat lehetett volna, amely megvédi ötkarikás elsőségét, ám az egyesült államokbeliek meghiúsították tervét.

Pedig álomszerűen kezdődött a brazilok számára a mérkőzés, hiszen Clayton Stanley három hibájával rögtön hárompontos előnyre tettek szert – az amerikaiak innentől kezdve csak futottak az eredmény után, a címvédő pedig magabiztosan nyerte meg az első játszmát. A második felvonásban aztán az álomból gyorsan rémálom lett: Stanley, Lloy Ball és Riley Salmon hat pontot ért el, miközben a brazilok egyet sem. Giba törte meg a zöld-sárgák pontcsendjét, de ez sem segített csapatán. Amikor 17:11-nél zsinórban négy pontot szereztek, még látszott némi reménysugár, de David Lee gyorsan ütött, majd blokkolt, így el is szállt a brazilok minden reménye – már ami a második szettet illeti.

A harmadik és a negyedik játékrészben aztán egyre jobban szétesett a címvédő játéka. Elsősorban Giba nem találta a fonalat, tőle szokatlanul sok hibával röplabdázott. A vezér és csapatkapitány gyengélkedése láthatóan nem volt jó hatással a többiekre. Hiába teljesített átlag felett Danté, valamint a két testvér, Gustavo és Murilo Endres, a „főnök” pontjaira nagy szükség lett volna.

„Szerettem volna hazavinni hamarosan születendő fiamnak az aranyat, ugyanúgy, ahogyan négy éve a lányomnak Athénból. Nagyon szomorú vagyok, hogy nem sikerült, de az ezüstérmet is győzelemként kell felfognunk, hiszen rengeteg jó csapat van, és mi még mindig ott vagyunk a legjobbak között” – mondta a lefújás után a mindössze 31 százalékos hatékonysággal támadó Giba.

Legfrissebb hírek

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
5 perce

Finn cserejátékosa góljával került előnybe a Puskás Akadémia Kisvárdán

Labdarúgó NB I
11 perce

Úszás: évjáratos csúcsokkal zárult az ob

Utánpótlássport
12 perce

Rövid pályás úszó ob: századok döntöttek nyolcszázon

Úszás
17 perce

Max Verstappen is köszöntötte Willi Orbánt a 400. lipcsei tétmérkőzése alkalmából

Légiósok
17 perce

Női kézilabda BL: Kuczoráék nagy verést kaptak Brestben

Kézilabda
29 perce

Alcaraz és Shelton vívja a döntőt a párizsi mestertornán

Tenisz
31 perce

Zemplén rali: Vincze Ferenc lépéselőnyben

Egyéb autó-motor
49 perce