Fener: csak a szokásos

2008.08.25. 01:31
Címkék

Tabata 80. percben szerzett találatával a Gaziantepspor óriási meglepetésre 1–0-ra legyőzte a Bajnokok Ligájafőtáblára igyekvő Fenerbahcét a bajnoki nyitányon, elcsúfítva ezzel Luis Aragonés bemutatkozását a hazai porondon. A szinte a legerősebb összeállításában szereplő Fener idegenbeli veresége abból a szempontból mindenképpen váratlan, hogy az ezt megelőző hét egymás elleni öszszecsapáson nem kapott ki riválisától (sőt a bajnokságban 2000. november 10. óta veretlen volt vele szemben!), ugyanakkor nem árt rögzíteni, hogy a gárda már-már hagyományosan beragad a rajtnál, a legutóbbi hét szezonnyitójából (beleértve a mostanit is) mindössze egyet tudott megnyerni. A nagy rivális, a 47. perctől emberelőnyben futballozó Galatasaray viszont hazai pályán simán, 4–1-re nyert a Denizlispor ellen; az első találatot a Liverpooltól érkező Harry Kewell szerezte, akinek ez már a második gólja volt – az elsőt a Szuperkupa-mérkőzésen jegyezte.

Legfrissebb hírek

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
4 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
8 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
22 perce

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
27 perce

Finn cserejátékosa góljával került előnybe a Puskás Akadémia Kisvárdán

Labdarúgó NB I
32 perce

Úszás: évjáratos csúcsokkal zárult az ob

Utánpótlássport
33 perce

Rövid pályás úszó ob: századok döntöttek nyolcszázon

Úszás
39 perce

Max Verstappen is köszöntötte Willi Orbánt a 400. lipcsei tétmérkőzése alkalmából

Légiósok
39 perce