„A helyünkre kerültünk”

Kapitány úr, a bronz meccsig rendre melegítőt viselt, ám Dél-Korea ellen farmert és inget húzott. Kabalából?Kapitány úr, a bronz meccsig rendre melegítőt viselt, ám Dél-Korea ellen farmert és inget húzott. Kabalából?

Nem volt különösebb oka a váltásnak, legfeljebb annyi, hogy arra gondoltam, megadom a módját a helyosztónak.

Ha döntőt vívott volna a csapat, öltönybe bújik?

Az ki van zárva. Egyfelől olyan érzésem lenne, mintha a kosarasedzőket majmolnám, másfelől – és ez a nyomósabb érv – ingben, nyakkendőben, zakóban és vasalt nadrágban nem kellemes a kispad előtt rohangálni. Ha „ünneplőben” kellene meccselnem, az bizony feszélyezne.

Pekingben hány találkozón érezte magát kényelmetlenül?

Mivel a Kína és a Kazahsztán elleni edzőmérkőzést már az olimpia helyszínén játszottuk, azt kell mondjam, hogy összesen négyszer éreztem magam kínosan. Az említett tesztmecscseken kívül az Oroszország, illetve a Dél-Korea elleni csoportmérkőzés hozott ki a sodromból.

Olyannyira, hogy nemegyszer azon töprengett, jobb, ha azon melegében átadja helyét másnak.

Való igaz, kétszer is felvetődött bennem, hogy más talán többet kihozhat ebből az együttesből, de ezt egyrészt hirtelen felindulásból mondtam, másrészt pedig, most már bevallhatom, volt benne némi pszichológia. Úgy véltem, fel kell kavarni az indulatokat – ha azt látják a lányok, hogy én sem nyelek le mindent, akkor talán elgondolkodnak azon, mit rontottak el, és min kellene javítaniuk. A végeredmény azt mutatja, sikerrel jártam.

Elégedett?

Az lehetek. Szombat este is azt mondtam a játékosoknak, hogy büszke vagyok rájuk. Úgy vettem észre, addigra ők is megnyugodtak, és már tudtak örülni annak, hogy negyedikek lettek.

A realitásoknak megfelelően?

Kijelenthetem, hogy a helyünkre kerültünk. A világbajnoki bronzérmes Németországot, valamint a vb-negyedik Romániát megvertük, és csupán két csapattól kaptunk ki, igaz, Oroszországtól és Dél-Koreától egyaránt kétszer. Az oroszokkal és a dél-koreaiakkal másodjára már ki-ki meccset játszottunk, kár, hogy a legfontosabb pillanatokban nem tudtuk átlépni az árnyékunkat.

Miért nem?

Nem szeretek sérülésekre hivatkozni, de most muszáj. Görbicz Anita, Tóth Tímea és Vérten Orsolya személyében három világklasszis nem volt százszázalékos állapotban. Állítom, ha Anita nem forrázza le a lábát kevesebb mint két héttel a rajt előtt, ha Timi nem hagy ki a felkészülésből három hetet és Pekingben nem küszködik influenzával, ha Orsi nem szenved részleges bokaszalag-szakadást az elődöntő elején, akkor dobogósok lettünk volna. Talán Timit sajnáltam a legjobban, mert ő mindenáron játszani akart, csakhogy nem éreztem, hogy abban az állapotban segíteni tudna a csapaton. Az egészséges, jó formában lévő Tóth nagy hasznunkra vált volna, ám a beteg, az itteni tréningek többségét kihagyó Tóthot felelőtlenség lett volna szerepeltetni. Ezt egyébként megbeszéltem vele, és elfogadta az érveimet. Abban pedig biztos vagyok, hogy fogja ő még a magyar válogatottat repíteni.

Az elmúlt két hétben ki szárnyalt?

Zenghetném Pálinger Katalin, Ferling Bernadett, Görbicz Anita vagy éppen Vérten Orsolya dicséretét, de külön-külön hadd ne emeljek ki senkit. Ellenben feltétlenül megjegyzem, hogy a csapategység lendített át minket a kritikus pontokon, vagyis morális téren nagy előrelépésről számolhatok be.

Ki okozott csalódást?

Nem tudok egy nevet sem mondani. S nem azért, mert nem akarok, hanem azért, mert az én várakozásomnak mindenki megfelelt. Volt, aki többet tett a közösbe, akadt, aki kevesebbet, de valamennyit mindenki betett.

Egy mondatban hogyan foglalná össze az itt eltöltött időszakot?

Fantasztikus volt. Fantasztikus volt az olimpia, fantasztikus volt a mezőny, és fantasztikus volt a csapatom. A lányok olykor egymást múlták felül.

Mégis búcsút vesz tőlük.

Azt már a játékok előtt eldöntöttem, hogy történjék bármi, nem folytatom. A szerződésem különben is az olimpia végéig szólt…

Nem sajnálja most „leadni” a válogatottat?

Nézze, Németh András távozása után afféle válságmenedzserként vállaltam el az irányítást. Úgy vélem, a feladatot

– Konkoly Csaba és Imre Vilmos segítségével – megoldottam, boldoggá tesz, hogy idáig eljutottunk, de számomra ez a végállomás. Kicsit örülök is, hogy kiszállok.

Nincs az az ajánlat, ami maradásra bírná?

Nincs. Azt viszont megígérhetem, hogy a szövetség szakmai igazgatójaként, miként korábban is, mindenben segítem majd utódom munkáját. Különben van teendőm bőven, hogy mást ne mondjak, mihamarabb ki kell dolgoznunk egy utánpótlásprogramot, mert azt ez a viadal is megmutatta, hogy akad néhány hiányposzt még a felnőttek mezőnyében is, és ha ezeket nem töltjük be mihamarabb, nem tarthatjuk meg helyünket az élvonalban.

Kit tud elképzelni utódjaként?

Több tehetséges szakember közül választhat a szövetség elnöksége. Mindenképpen közéjük sorolom eddigi segítőimet, Imre Vilmost és Konkoly Csabát. Nem véletlenül hívtam őket a keretbe, hiszen nagyon sokat tudnak a szakmáról, tehetségesek, rátermettek, és remekül megértik magukat a játékosokkal.

A keddi hazatérést követően hol piheni ki az elmúlt hónapok fáradalmait?

A Dózsa György úton. Bár pihenésnek még véletlenül sem nevezném, hogy bemegyek a szövetségbe dolgozni…