juk, hogy mit rontottunk el, mit kell átszervezni.”
Negyedik lett a magyar női kézilabda-válogatott (10–11. oldal), a csapat a bronzmecscsen 33–28-ra kikapott Dél-Koreától. A szünetben még Magyarország vezetett 15–13-ra. Sokan már előre az ázsiaiaknak adták a bronzérmet, mondván, a nemzetközi szövetség minden eszközzel meg kívánja jutalmazni a koreaiakat azért, hogy visszavonták az óvásuk elutasítása miatti fellebbezésüket (az óvás oka a norvégok állítólagos időn túli, ám finálét érő gólja volt az elődöntőben). Hogy így volt-e, nem tudható, mindenesetre az orosz bírópáros (Csernega és Polagyenko) enyhén szólva sem kedvezett a magyar játékosoknak. Dél-Korea hat, Magyarország három hetest dobhatott, az ellenfél hat, mi tizennégy percet játszottunk hátrányban. A meccs akkor ment el, amikor hét perccel a vége előtt, 27–27-nél előbb Pigniczki Krisztinát, majd Görbicz Anitát állították ki. A kettős hátrány megroppantotta a csapatot, villámgyorsan kapott három gólt, s ezzel minden eldőlt.
A válogatott dicsérete, hogy senki sem fogta a bírókra a vereséget. Hajdu János szövetségi kapitány csak egy félmondattal kommentálta a történteket („az egyébként kiváló két orosz játékvezető talán kicsit túl szigorúan ítélt ellenünk”), inkább arról beszélt, hogy „sajnos az utolsó hat-hét percben sem a kettős, sem a szimpla emberhátrányt nem tudtuk sem támadásban, sem védekezésben megoldani”. A kapitány, aki leköszön posztjáról („az olimpia végéig vállaltam a munkát, kényszerhelyzetben, amolyan válságmenedzserként”) összességében elégedett a csapat teljesítményével, mert „a fontos az, hogy visszatértünk a világ élmezőnyébe”.
A lányok sem a bírói ítéletekkel foglalkoztak. Görbicz Anita úgy vélte, „ha huszonhét huszonhétnél, amikor eléggé elakadtunk, tudunk egy gólt dobni, szerintem nyerhettünk volna”, ami pedig az olimpiát illeti: „Sokat tanultunk, például láttuk, hogy kevés, ha egy-egy meccsen csak egy-két ember nyújt kiemelkedőt.” Ferling Bernadett foglalta össze a lényeget: „Mindent megtettünk, emelt fővel búcsúzunk az olimpiától. De nagyon hiányzik az érem…”
Nekünk mondja?
