Könnyek és bánat után öröm és mosoly

2008.08.24. 05:20
Címkék
Kovács Katalin és Janics Natasa megvédte bajnoki címét, Athén után Pekingben is aranyérmes lett kajak kettesben. Kovács egyesben nem járt sikerrel, a negyedik helyen végzett, akárcsak az 1000 méteres ötödik hely után ötszázon javítani szándékozó Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor. A női kézilabdázók lemaradtak a dobogóról, a bronzmecsen Dél-Koreától kaptak ki, a mérkőzésen főszerep jutott a két orosz játékvezetőnek is.

15. NAP15. NAP

„Nagyon boldog vagyok, igazá ból azt sem tudom, mi lett a végeredmény, csak annyit tudok, hogy nyertünk. Ez mindennél fontosabb!” – mondta Kovács Katalin nem sokkal azután, hogy Janics Natasával párban győztesen ért célba – Athén után Pekingben is (4–6. és 32. oldal). A győzelem valóban „mindennél fontosabb” volt, hiszen egyesben nem úgy sikerült a verseny Kovács Katalinnak, mint remélte – reméltük. A negyedik helyen végzett. „Nem tudtam rendesen felpörögni, nem sikerült a bemelegítés, az izmaim nem voltak a megfelelő állapotban, ennek ellenére megpróbáltam úgy menni, ahogy csak tudok”

– mondta.Kérdés volt, hogy az egyes és a páros közötti 60 perc elegendő lesz-e neki ahhoz, hogy túltegye magát a történteken. Nos, ha nehezen is, de sikerült neki: „Ha őszinte akarok lenni, nem hittem volna, hogy sikerül nyernünk. A rajtnál éreztem, hogy nagy csata lesz, de kétszázötvennél már az volt bennem, hogy miénk a verseny.”

„Nem kellett Katiba lelket önteni az egyes után, tudta ő, hogy mit kell csinálnia” – kezdte Janics Natasa, majd a győztes futamról elmondta, hogy „bátran rajtoltunk, és végig jól mentünk”. A szezonról pedig: „Nagyon nehéz év van mögöttünk, otthon töbször is csúcsformában kellett lennünk, fárasztó volt, nagyon.”

Kovács Katalin hozzátette, nem tudja még, hogy folytatjae a versenyzést.

Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor az 1000 méter ötödik helye után ötszázon a negyedik helyen végzett. „Ma ez megnyert negyedik hely volt, a tökéletességhez csak az érem hiányzott – így Kammerer. – Azt hiszem, az érmet megérdemeltük volna, ha másért nem, hát azért, mert talpra tudtunk állni a pénteki verseny után.”

Kajak-kenuban négy érmet (két arany, egy-egy ezüst, illetve bronz) szerzett Magyarország, ami – Angyal Zoltán szövetségi kapitány szerint: „jó eredmény”. Egyébként pedig „ez az olimpia is olyan volt, mint a többi, felemásan sikerült. Azt is mondhatnám, hogy nem az esélyesek versenye volt.” A kapitány külön kitért Kovács Katalinra és Janics Natasára, az edzőváltásokkal terhelt közelmúltra utalva hangsúlyozta, hogy „ezt a párost meg kellett menteni, s mint kiderült, volt értelme az erőfeszítésnek”.

És ha már az értékelésnél tartunk, érdemes idézni a szövetségi elnök Baráth Etelét: „Majd az ősszel végiggondol- >>>

Legfrissebb hírek

„Ha egyszer barcás lettél, örökké az maradsz” – Lewandowski elbúcsúzott a szurkolóktól

Spanyol labdarúgás
12 perce

Bronzérmek a Borházban – ünnepi ebéddel zárta az idényt a Paks

Labdarúgó NB I
25 perce

Neymar: Egészséges vagyok és megérdemlem a helyem a vb-keretben

Minden más foci
35 perce

Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
54 perce

Ritmikus gimnasztika: összetettben negyedik lett az együttes kéziszer csapat Portugáliában

Torna
1 órája

Liu Shaolin: Legyen az bárhol, a jégpálya az otthonom

Téli sportok
1 órája

Légióskörkép: gól és gólpassz Schäfertől, két assziszt Szoboszlaitól – videók

Légiósok
1 órája

NBA: ismét Shai Gilgeous-Alexander az alapszakasz MVP-je

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik