A döntő előtt azt mondta Samson Siasia, a nigériaiak szövetségi kapitánya, hogy a szakértők és a szurkolók kilencven százaléka biztos az argentinok sikerében, nyomja tehát a tét az esélyes vállát. Kollégája, Sergio Batista nem osztotta a 41 éves afrikai szakvezető (aki egyébként játékosként gólt rúgott Argentínának az 1994-es világbajnokságon) véleményét, szerinte egy fináléban nem lehet egyértelmű esélyekről beszélni. Egyvalamiben mégis egyetértettek: Lionel Messi lesz a találkozó kulcsfigurája.
Egyikük sem tévedett. Messi már a harmadik percben főszereplővé avanzsált, miután remek ütemben ugratta ki Sergio Agüerót, akit a nigériai védők fellöktek a tizenhatoson belül, ám a magyar bíró, Kassai Viktor sípja néma maradt. Pedig jót tett volna a találkozónak egy korai gól. Egyébként sokan – főleg az afrikaiak – előszeretettel emlékeztek az 1996-os atlantai olimpiának a georgiai Athénban rendezett fináléjára, amikor ugyanennek a két csapatnak az összecsapása döntött az aranyéremről. Tizenkét évvel ezelőtt fontossá vált a harmadik perc eseménye, mert Claudio López akkor szerezte meg a vezetést a később vesztő argentinoknak. A gól megadta az aranymeccs alaphangulatát, a csapatok kénytelenek voltak támadni, és parádés mérkőzésen végül a nigériaiak 3–2-re győztek Emmanuel Amunike utolsó pillanatban szerzett góljával.
Pekingben viszont nem esett gól a mérkőzés harmadik percében, mert Kassai úgy gondolta, az elején nem akar büntetőt rúgatni senkivel. Mint ahogy nem akart húsz perccel később sem, amikor Chibuzor Okonkwo Messit rúgta fel a büntetőterületen belül. Ezt a két ítéletet a következő napokban bizonyosan számon kérik majd az argentin sajtóban, bár nyilván nem akkora súllyal, mint ha a címvédő vesztett volna. Kassai egyetlen fújását tapsolta meg mind a két fél az első játékrészben, amikor a magyar bíró azért sípolt, hogy frissítőt vehessenek magukhoz a játékosok. Tulajdonképpen azt kellene a napra állítani órákra, aki kitalálta, hogy délben rendezzék a döntőt, 32 fokos melegben 28 százalékos páratartalom mellett. (Négy éve Athénban legalább délelőtt tízkor kezdődött a meccs, akkor Paraguayt verte meg 1–0-ra az albiceleste.)
Az első játékrészben más emlékezetes nem is igazán történt, az iramra és a játékosok „agresszivitására” jellemző, hogy mindössze 13 szabálytalanságot regisztrálhattunk. Ebből kettőt (!) követtek el az argentinok, akik sokkal szívesebben emlékeztették ellenfelüket egy időben közelebbi eseményre: 2005-ben az U20-as világbajnokság döntőjében is ez a két csapat találkozott, s akkor 2–1-re az argentinok nyertek. (Öten-öten voltak a pályán akkor is a mostani felhozatalból.) A győztesek két gólját a torna legjobbja, Lionel Messi szerezte.
Ezúttal nem talált a hálóba a Barcelona minizsenije, de gólpasszt azért adott. Meccset eldöntő gólpasszt. Miután belátta, hogy a biztonsági játék miatt nehezen kerül előre a labda, hátrament, és saját térfelének közepéről pazar mozdulattal indította a meccsen egyszer kinyíló nigériai védelem asszisztálása mellett a bal oldalon kilépő, a félpályán végigsprintelő Angel Di Maríát, aki még parádésabb mozdulattal löbbölt a hálóba a kifutó kapus fölött. Már akkor sejthető volt, hogy a társai által kisangyalnak becézett Benficaközéppályás földöntúli tettet vitt véghez: eldöntötte az aranyérem sorsát. A hátralévő időben ugyanis hiába nyomott az afrikai csapat, igazán meleg helyzetet nem tudott kialakítani a játékot a végsőkig lassító ellenfelével szemben.
Argentína a legutóbbi két olimpián 12 meccsből 12-t nyert (egyszer hosszabbításban) meg, ezt ennek előtte senki sem tudta véghezvinni. Mint ahogy a címvédést is legutóbb éppen a magyar válogatott – negyven esztendővel ezelőtt.
