A végére is maradt erő

2008.08.24. 05:20
Címkék
Nagyszerű sikert ért el a magyar férfi kosárlabda-válogatott, az Európa-bajnoki selejtezősorozat második fordulójában 68–64-re nyert Olaszország ellen Szolnokon.

Tizenhét év után rendeztek újra férfiválogatott meccset Szolnokon: 1991 áprilisának végén az Európa-bajnoki középdöntőre készülő együttes a Tisza-kupán játszott. Ami a magyar–olasz párharcot illeti, legutóbb tizenkét esztendővel ezelőtt csapott össze a két csapat, 1996. november 29-én Budapesten a vendéggárda nyert 78–66-ra.

Az olaszok nem nosztalgiáztak, támadásaikat a 36 éves Sitkura hegyezték ki, s rendre meg is verték egy az egyben a Nyíregyháza centerét, aki gyengébb védekezését triplákkal ellensúlyozta. A palánk alatt kevés akciót vezettek a csapatok, inkább kintről próbálkoztak: a mieinknél Németh István, odaát Valerio Amoroso tüzelt megállás nélkül. A Tercas Teramo csatára a vállán vitte csapatát, s a 11. percben már a 15. pontjánál járt. Kezdtek elhúzni a vendégek, akik ekkor gyors, sokmozgásos akcióikkal könnyű helyzeteket kialakítva már centergólokat is szereztek, és a 14. percben nyolc ponttal megléptek a házigazdától (25–33). Hogy nem lett nagyobb a baj, Molnár Andrásnak köszönhető, aki faragott a hátrányon (30–33). Trepák Zoltán percei következtek, aki zsinórban hét pontot dobott, közte azt a triplát, amelytől csaknem felrobbant a csarnok, hiszen a magyar csapat átvette a vezetést.

Megzavarodtak az olaszok, a forró légkör és a szívós hazai csapat meglepte őket. A magyar együttes hat perc alatt 17–0-s rohamot teljesített ellenük, amelynek zárásaként Simon Balázs hármasa is behullott. A hazaiak a triplákat kiválóan dobták, a félidőbeli statisztika szerint minden második kísérletük a gyűrűbe ért (8/16).

A folytatásban Báder Márton hármasával már 12 ponttal járt előrébb a pályaválasztó (47–35), ám senki sem gondolta, hogy megvan a meccs, hiszen az olaszok azonnal 17–0-s rohammal válaszoltak (47–52). A hétperces gólcsendet és a kék mezesek lendületét Báder tempója törte meg, de az utolsó negyedre kétpontos vendégvezetéssel fordultak a felek. Igen feszült lett a légkör, sokszor dadogott a labda a játékosok kezében. Horváth Ákos nyugodott meg először: előbb betörésből volt eredményes, majd támadólepattanót szedett, de aztán eladta a labdát, Báder pedig két büntetőt rontott két perccel a vége előtt. Az izgalmas végjátékban, kétpontos magyar vezetésnél Németh dobott gólt, majd Sitku értékesített két büntetőt, s a magyar csapat hatalmas bravúrt végrehajtva legyőzte Olaszországot.

Legfrissebb hírek

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
1 perce

Futsal-vb-selejtező: továbbjutott csoportjából a magyar válogatott

Magyar válogatott
11 perce

Valverde távoli gólja után Arda Güler közelről talál be a Valencia kapujába

Spanyol labdarúgás
16 perce

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőáztatta, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
21 perce

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám háromszoros magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
40 perce

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
43 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
1 órája

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
1 órája