Ennyit ér egy 7. hely vagy éppen egy vitatott körülmények között történő kiesés?
A birkózószövetség vezetői mellett péntek hajnalban érkezett haza három férfi dzsúdósunk, Bor Barna, Hadfi Dániel és Ungvári Miklós. Július végén, az olimpia előtti utolsó válogatott tréningen mozdulni is alig lehetett a kameráktól, az ezüstérmes birkózóra, Fodor Zoltánra pedig a keddi visszaérkezésekor azok is kíváncsiak voltak, akik talán csak azért nem állították meg Kulcsár Győzőt, mert nem ismerték fel – ehhez képest a cselgáncsozókat kizárólag családtagjaik, barátaik, edzőik várták…
Persze a dzsúdósok éremért mentek, ami nem jött össze, de nem szabad pálcát törni felettük. Mindannyian becsülettel küzdöttek, ezúttal ennyire volt elég. Hadfi Dániel például élt a jó sorsolásával, a legjobb nyolcig magabiztosan jutott el, a negyeddöntőben azonban a kazah Aszhat Zsitkejevtől kikapott, a vigaszágon pedig a 7. helyig jutott.
„Remekül éreztem magam Pekingben, megnéztük a pólósok és a bunyósok meccseit, felejthetetlen élmény az olimpia, de azért már nagyon jó itthon – mondta Hadfi, miután egy pillanatra elraboltuk barátnőjétől, a válogatott röplabdázó Dégi Barbarától. – Részben elégedett vagyok, részben viszont nem. Azért van bennem bosszúság, mert olyan embertől is kikaptam, akit korábban le tudtam győzni. Azonban ha arra gondolok, hogy milyen fél év van mögöttem, milyen nehéz volt a felkészülés, akkor mindenképpen jó érzésekkel gondolok vissza a játékokra.”
Hadfi legalább tudott mosolyogni, a tizenhat között az orosz Alim Gadanov ellen búcsúzó Ungvári Miklós azonban továbbra sem talált magára. Elutazott egy örök vidám, mosolygós fiatalember, hogy Athén után Pekingből is keserűen, szomorúan térjen haza. Amikor jó formájára és a háromszoros Európa-bajnok grúz Zaza Kedelasvili elleni sikerére gondolva gratulálunk neki, csak annyit jegyez meg, hogy „nincs mihez gratulálni”. Majd egy nagy levegő után folytatja: „Azóta is rengeteget gondolkozom az eseményeken. Én is azt érzem, amit Kósz Zoli, a női pólósok kapusedzője mondott: mintha ezen az olimpián átok ülne a magyar csapaton. Tudom, van egy mondás, miszerint ami nem öl meg, az erősebbé tesz, de akkor is nagyon nehéz. Ilyen kiélezett helyzetben nincs joga eldönteni a bírónak a meccset. Leminősítette a jukómat, a végén pedig az intés… Már korábban is rendre megállított földharc közben, akkor is próbáltam csinálni a technikát, amikor közbeszólt. Észre sem vettem, hogy belenyúltam az orosz kabátjának ujjába, azt hittem, megint csak állás van, erre megintett. Próbálok valahogy túllépni ezen az olimpián, de nem lesz egyszerű. Nem ezért, nem turistának mentem ki, az volt a célom, úgy keltem fel a verseny napján, hogy érmet nyerek. Nem tudom még, hogyan tovább, lehetséges, hogy kimegyek tanulni Hollandiába, át kell még gondolnom, megbeszélnem az edzőmmel, aztán meglátjuk, mi lesz.”
