Ökölvívás, 57 kg: nem bírta az ukrán sorozást a francia

2008.08.23. 14:39
Címkék
Hamar végzett francia ellenfelével Vaszil Lomacsenko az ökölvívók 57 kilogrammos súlycsoportjának döntőjében, a világbajnoki ezüstérmes ukrán többször is megsorozta Djelkir Khedafit, és a harmadik ilyen "csomag" után a mérkőzésvezető még az első menetben, 9:1-es állásnál harmadszor is rászámolt a franciára, és beszüntette a küzdelmet.
Lomacsenko tehát döntő fölénnyel nyerte a finálét, a francia viszont az ezüstéremmel is boldog lehet, hiszen meglepetés volt az, hogy idáig jutott.Az ukrán pedig megérdemli az aranyérmet, hiszen hihetetlenül nehéz ágon menetelt végig Pekingben. Az első fordulóban, a 32 között a világbajnoki címvédő orosz Albert Szelimovot, a második körben az Athénban egy másik súlycsoportban bronzérmet szerző üzbég Bahodirjon Szultonovot győzte le.Ezek után a negyeddöntőben jött a világbajnoki bronzérmes, ráadásul kínai Li Jang, az elődöntőben pedig a szintén vb-bronzérmes török Yakup Kilic. Mondhatjuk tehát, hogy a legkönnyebb dolga az egyébként laza ágon a fináléba "ejtőernyőző" franciával volt.Ebben a kategóriában a bronzérem a már említett Kilicet és az azeri Sahin Imranovot illeti meg.Következik a 64 kg-os döntő, magyar idő szerint 14 óra 11 perckor.

ÖKÖLVÍVÁS, 57 KG

DÖNTŐ
Vaszil Lomacsenko (Ukrajna)–Djelkir Khedafi (Franciaország) győzelem döntő fölénnyel

VÉGEREDMÉNY
1. Vaszil Lomacsenko (Ukrajna)
2. Khedafi Djelkir (Franciaország)
3. Yakup Kilic (Törökország) és Sahin Imranov (Azerbajdzsán)

ÖKÖLVÍVÁS, 57 KG

DÖNTŐ
Vaszil Lomacsenko (Ukrajna)–Djelkir Khedafi (Franciaország) győzelem döntő fölénnyel

VÉGEREDMÉNY
1. Vaszil Lomacsenko (Ukrajna)
2. Khedafi Djelkir (Franciaország)
3. Yakup Kilic (Törökország) és Sahin Imranov (Azerbajdzsán)
Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: az UVSE nyerte a BVSC elleni rangadót

Vízilabda
6 perce

Visszalépett a WTA-vb-től Jelena Ribakina

Tenisz
13 perce

Valverde távoli gólja után Arda Güler közelről talált be a Valencia kapujába

Spanyol labdarúgás
14 perce

Vereséggel zárta a magyar hokiválogatott a NEK-et

Jégkorong
20 perce

Női vízilabda Konferenciakupa: megvan a Győr első győzelme

Vízilabda
25 perce

A MÁV Előre vendégeként nyert a Pénzügyőr a férfi röpi Extraligában

Röplabda
34 perce

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
39 perce

Futsal-vb-selejtező: továbbjutott csoportjából a magyar válogatott

Magyar válogatott
49 perce