Négy gól az Újpestnek, aztán négy gól az MTK-tól: nem csak árnyalatnyi különbséget fedezhetünk fel a Vasas két hazai meccse között. Az angyalföldi csapat összességében mégis kiválóan kezdte a bajnokságot, a három győzelem igencsak meghozta a szurkolók kedvét is. Olyannyira, hogy a Diósgyőr elleni mérkőzés első húsz percében megadóan figyelték, hogy csapatuk ugyanazt a semmitmondó futballt játssza, amit a magyar mezőny valamennyi tagja tökéletesen elsajátított. Félreértés ne essék, ezzel a Vasas még mindig simán a DVTK fölé nőtt, amely alulmúlta a legpesszimistább diósgyőri drukkerek által várt játékot is. Gohér Gergő például a meccs első negyedében senkitől sem zavartatva kétszer hasraesett, egyszer leírhatatlan mozdulattal, felszabadítás gyanánt saját maga mögé fejelte a labdát, egyik beadása a labdaszedő srácokat, keresztbe ívelése pedig az ijedten szétspriccelő Vasas-kispadot találta telibe. Nem csoda, hogy ennyi viszontagság után már a hazai szurkolók is megtapsolták, amikor a harmincadik percben pontosan ívelt középre egy szabadrúgást.
Persze ekkor már nagy volt az öröm angyalföldi oldalon, hiszen Petar Divics három, futballistát idéző megmozdulása (kötény, bokacsel, okos lövés) meghozta a vezetést Mészöly Géza csapatának. Néhány percen belül újabb három gólt is szerezhettek volna a piros-kékek, ám Szasa Dobrics mindegyik helyzetet képes volt kihagyni. A bántóan ügyetlen diósgyőri védelem aztán csak asszisztált a második hazai találathoz is, így a szünetre megnyugtató előnnyel térhetett a Vasas.
Ha Petar Divics nem akarta volna az öt és feles vonalat is kicselezni közvetlenül a fordulás után, megalázó vereséget szenvedett volna a Diósgyőr, de így sem késett sokat a harmadik gól: az egyvonalban, unottan álldogáló vendégvédők között kilépő Németh Norbertet ünnepelte Angyalföld. Ekkor már új összetételű DVTK volt a pályán, ugyanis Vágó Attila kicserélte a centrumot – Kállai Norbert és Borisz Milicsics lecserélése indokolt volt, ám ettől nem lett jobb a piros-fehér csapat. A Vasas nagy kedvvel futballozott, igyekezett minél több gólt lőni, és a közönség tapssal jutalmazta a nem egyszer ügyes támadásokat – ki emlékezett már ekkor az első húsz percre?
A Diósgyőr csak a mérkőzés utolsó negyedében kezdett el valamicskét javítani addigi teljesítményén: Euloge Ahodikpe többször is a védők mögé került, majd egy szerencsés és egy szenzációs találattal (Florian Pelecaci a felezővonaltól alighanem élete gólját lőtte...) kozmetikázott az eredményen.
A lényegen azonban nem változtatott: hetvenpercnyi játékát látva a Diósgyőrt stabil kiesőjelöltnek könyvelhetjük el, a Vasas pedig a tabella élére állt. Igaz, ezt a csapatot még a legelvakultabb angyalföldi szurkolók sem emlegetik bajnokesélyesként...
