Csak semmi személyes

2008.08.23. 01:02
Címkék
Nem lesz címvédés a pekingi olimpián a férfiaknál. Az argentin válogatott ugyanis húsz ponttal kikapott a jól kezdő amerikai együttestől az elődöntőben, így csupán a bronzéremért mérkőzhet vasárnap a spanyoloktól vereséget szenvedő litvánokkal.

Kobe Bryant rengeteg kritikát kapott az ausztrálok ellen győztesen megvívott negyeddöntő után, annak ellenére, hogy 25 pontjával ő volt a legeredményesebb amerikai. A sajtó úgy jellemezte az idei NBA-alapszakasz legértékesebb játékosát, hogy úgy viselkedik az olimpián, mint egy ötéves gyerek Disneylandben. Bryant ugyanis rendre feltűnt más sportágak eseményein, és szurkolt – például az argentin labdarúgó-válogatottnak. Mert hogy Olaszországban nevelkedett, imádja az európai futballt, kedvenc játékosa Lionel Messi. Még a csapattárs, Carmelo Anthony is azt mondta, Kobe-t személyes indítékok vezérlik az argentinok ellen.

„Carmelo viccelt. Semmi személyes nincs bennem az argentinokkal kapcsolatban, pusztán annyi, hogy úgy készülök ellenük, ahogy a címvédő ellen illik. Mert a címvédőt legyőzni mindig a legnagyobb dicsőség. Imádom Manu Ginóbili játékát, vele szemben sikert elérni semmi máshoz nem hasonlítható” – jellemezte lelkiállapotát a feldobás előtt Kobe Bryant.

A Los Angeles Lakers megasztárja nem viccelt. Fegyelmezetten kezdett ő is, csapata is. Bryant szerezte az első kosarat az elődöntőn, és az első negyedben szorgosan gyűjtögette a pontokat (kilencet dobott). Ráadásul ő védekezett Ginóbilivel szemben. Már amíg tehette. Ugyanis az argentinok egyik nemzeti hőse a hetedik percben megsérült, és már nem is tért vissza a pályára. Az athéni olimpia elődöntőjében elszenvedett 89–81-es vereségért törleszteni akaró Team USA kihasználta a dél-amerikaiak zavarodottságát, és a tizedik percre 30–9 (!)-re vezetett.

Bár a címvédő utolsó másodperces találattal húsz pont alá csökkentette az első negyed végén a különbséget, a hét eladott labdát és az 5/19-es mezőnymutatót (benne az 1/5-ös triplával) nehéz lenne Ginóbili sérülésével indokolni. Ekkor mindenki azt gondolta, vége, eldőlt. Aztán a fájó térde miatt a padon kezdő Andres Nocioni óriási blokkot adott Bryantnek, ezen belelkesült az összes cseréjét bevető argentin együttes, és szép lassan felzárkózott. A prímet a végén 28 pontjával a mezőny legeredményesebbje címet elnyerő Luis Scola vitte, és csak azért nem maradt a félidő végén 46–40, mert a többször is mosolyogtató ítéleteivel kitűnő bírói hármas csaknem a dudaszó pillanatában szabálytalannak látta Juan Pedro Gutierrez szerelését, és Carmelo Anthony beszórta a három büntetőt.

A szünetben Mike Krzyzewski rendezte a sorokat, emberei a végén mosolyoghattak, mert a kék-fehérek elkészültek erejükkel. Wade a századik pontot is megszerezte, így 101–81-re nyertek az amerikaiak.

„Akkora előnyt szereztünk az első negyedben, hogy amikor Ginóbili, az argentinok legjobbja lesántikált a pályáról, azt hittük, befejeződött a meccs – jelezte Carmelo Anthony, az amerikaiak egyik legjobbja, hogy azért még akad javítanivaló. – Tévedtünk, hat pontra csökkent a különbség, de aztán rátettünk egy lapáttal.” Mike Krzyzewski edző szerint a nagyja még előttük áll: „A torna legfontosabb meccse még hátravan. Az olimpiai bajnokkal megtiszteltetés játszani, és még nagyobb öröm húsz ponttal megverni. De a világbajnokot is meg kell még vernünk újra az aranyért, ezt ne feledjük.”

Legfrissebb hírek

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
6 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
7 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
9 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
26 perce

Női vízilabda ob I: az UVSE megnyerte a BVSC elleni rangadót

Vízilabda
46 perce

Visszalépett a WTA-vb-től Jelena Ribakina

Tenisz
53 perce

Vereséggel zárta a magyar hokiválogatott a NEK-et

Jégkorong
1 órája

Női vízilabda Konferenciakupa: megvan a Győr első győzelme

Vízilabda
1 órája