Angyal Zoltán szerződése lejártával távozik a válogatott éléről

MTI MTIMTI MTI
2008.08.23. 13:48
Címkék
A megszerzett négy éremmel, a csapat összteljesítményével elégedett volt Angyal Zoltán, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya, aki a pekingi olimpiai versenyek után az MTI érdeklődésére elmondta, amint azt a szövetség (MKKSZ) szűk vezetésének már a tavasszal jelezte, befejezi kapitányi ténykedését. Az MKKSZ közleménye szerint a szakember kitölti jövő áprilisig szóló szerződését.
Angyal Zoltán befejezi szövetségi kapitányi munkáját
Fotó: Czagány Balázs (NS-archív)
Angyal Zoltán befejezi szövetségi kapitányi munkáját
Angyal Zoltán befejezi szövetségi kapitányi munkáját
Fotó: Czagány Balázs (NS-archív)
Angyal Zoltán befejezi szövetségi kapitányi munkáját

"A két arany-, egy ezüst- és egy bronzérem megszerzése jó eredmény. Ez az olimpia is olyan volt, mint a többi, felemásan sikerült. Azt is mondhatnám, hogy nem az esélyesek olimpiája volt, több számban borult a papírforma. Három nemzet nyert két számot, mi is köztük voltunk – kezdte értékelését a szakvezető. – Az elvesztett számaink után mi keseregtünk, pár perccel később pedig hasonló arcokat láttunk a többi hajótárolóban."

A kapitány a női szakág évközi bonyodalmaira, Kovács Katalin, valamint Szabó Gabriella és Kozák Danuta edzőváltására utalva – Fábiánné Rozsnyói Katalintól Sári Nándorhoz mentek át – úgy fogalmazott, az egész ügy ott kezdődött, hogy indulhat-e együtt a Kovács Katalin, Janics Natasa kettős.

"Úgy érzem, ezt a párost meg kellett menteni, és mint kiderült, volt értelme az erőfeszítésnek, mert aranyérmesek lettek a lányok. Azt személy szerint nagyon sajnálom, hogy Katinak nem sikerült egyesben érmet szereznie – akármilyet, nem feltétlenül aranyat, ebben a kiélezett versenyben ugyanis minden dobogós helyezést meg kell becsülni" – fogalmazott Angyal, aki a női négyes ezüstérmes szereplésével kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy 1992-ben nyert legutóbb olimpiát a magyar csapat, azóta – a mostanival együtt – négyszer nem.

A szakvezető még a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kettős szereplésével – ötödik és negyedik helyével – összefüggésben fejezte ki hiányérzetét, leginkább sajnálatát, hogy nem jött össze legalább egy érem.

A jövőjét, elképzeléseit, terveit firtató felvetésre elmondta: már a tavasszal jelezte a szövetség szűk vezetőségének, hogy befejezi kapitányi ténykedését.

"Ez a döntés hónapokkal ezelőtt megszületett bennem, az eredmények, melyek lehettek volna jobbak, de rosszabbak is, nem befolyásoltak ebben. Úgy hiszem, egy új struktúra kialakítása fog megtörténni, a fejlesztési program tíz évre szól, én magam viszont legfeljebb négy évben gondolkodnék, ennélfogva szerencsésebb, ha egy fiatalabb kapitányt választanak, aki végig tudja vinni a folyamatot. Szeretnék tovább dolgozni a sportágban; úgy érzem, van hitelem, az utánpótlással szívesen foglalkoznék."

Angyal Zoltán 1997. január 30-a óta vezeti a magyar kajak-kenu válogatottat, a szerződése 2009. áprilisáig szól, ezt ki is tölti, azaz addig ő marad a szövetségi kapitány.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: pályán az Arsenal; folytatódik a jégkorong-vb

Ökölvívás
3 órája

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
3 órája

A jövő Győrben épül – Moncz Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
4 órája

Ligue 1: kikapott a városi vetélytárstól a PSG, Dembélé megsérült

Francia labdarúgás
4 órája

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
4 órája

Jamie Vardy góljával nyert a Cremonese, de a Lecce 96. perces győztes gólja miatt a kiesőzónában maradt

Olasz labdarúgás
4 órája

Megvédte a címét a Perugia a férfi röplabda BL-ben

Röplabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik