Persze már az sem ígért túl sok jót, hogy reggel óta szakadt az eső Pekingben.
Akkor azonban még nem sejtettük, hogy az olimpiai öttusaverseny lóállománya az időjárásnál is pocsékabb lesz. (Bár utólag Klaus Schormann, a nemzetközi szövetség elnöke azt mondta, csak a felelősséget elhárítani próbáló edzők és versenyzők „takaróznak” a lovakkal, valójában a négylábúakra nem lehet panasz, csak a tíz centi mély sár volt az oka a rengeteg bukásnak.) Mindenesetre amikor megpillantottuk az Olimpiai Sportközpont impozáns stadionjában a lovaspályát, a homokos talajon éktelenkedő tócsákat, a csánkig érő sarat, már rosszat sejtettünk. Hogy a publikum mit sejtett, azt nem tudjuk – ott ült a díszpáholyban a magyar öttusasport tizenkét olimpiai bajnoka közül öt: Török Ferenc, Móna István, Martinek János, Fábián László, Mizsér Attila –, de az már gyanús volt, amikor az elsőnek pályára lovagló fehérorosz Jahor Lapo, a budapesti vb bronzérmese Pingping nyergében előbb dózerolt a pályán, majd kerülgette az akadályokat, és nulla pontot teljesített. Utána az egyiptomi Amro elDzseziri, az úszás győztese 512 pontnál állt meg, a lengyel Marcin Horbacz 1088 pontja meseszerű eredménynek minősült.
Majd jött Balogh és Bubu – utóbbi a ló neve –, s megállt bennünk az ütő. A nyolcadik akadályig nem volt baj – a két addigi verőhiba szenzációs teljesítmény ezekkel a pacikkal –, ott azonban az optimálisnál lényegesen lassúbb tempóban lovagló magyar versenyző egyszerűen átrepült a rudakon, s egy pillanatig azt hittük, fel sem kel. Szerencsére felkelt, sőt folytatta és be is fejezte a pályát – 852 pontért.
Balogh Gábort az idei egyéni világbajnok orosz Ilja Frolov követte, s még honfitársunk produkcióját is alulmúlta 24 ponttal. Amikor a következő lovas, a spanyol Jaime López lenullázódott, a negyedik tusa szép fokozatosan kezdett átalakulni a sportág paródiájává. Enyhén rosszmájú kollégám ebben a pillanatban jegyezte meg: ilyen lóállománnyal meg van oldva a sportág jövője, akik eddig arra panaszkodtak, hogy unalmas, nem szórakoztató az öttusa, azoknak csak meg kellene tekinteniük a pekingi olimpia lovaglásának videofelvételét.
Törték-zúzták az akadályokat, s úgy repkedtek a lovasok, mint ősszel a legyek, sajnos beleillett ebbe a vonulatba a tizenkettedikként pályára ügető Horváth Viktor is. A tavalyi egyéni világ- és Európabajnok Csaocsao nyergében a tizedik akadályig tűrhetően haladt – már pekingi mércével… –, ott azonban a ravasz paripa minden előzetes figyelmeztetés nélkül „satuféket” alkalmazott, s Horváth ugyanolyan rémítő ívben repült át a lécek felett, mint nem sokkal korábban Balogh. Ráadásul a hátára esett – szerencsére felpattant, és miután úgy-ahogy rendbe szedte a lovat, végigment a pályán. Az eredménye 896 pont, amivel minden esélye elszállt a jó szereplésre – Baloghnak a lovaglás megkezdésekor ilyesmi már nem is volt.
Nem, mert a lövészetet elszúrta, becsúszott egy hatos is, 179 kör lett belőle, a vívása – 19 győzelem, 16 vereség – sem volt valami fényes, úszni úgy úszott, ahogy tud, a lovaglását pedig már ismerjük. A futásnak a tizenötödik helyről vágott neki, Horváth a tizenkettedikről – neki a vívása volt kiváltképp gyenge, éppen fordítottja Baloghénak, 16/19.
Mizsér, az egyik nagy előd tömören értékelte a látottakat: „Ez a lóállomány kritikán aluli. Mindent elmond a színvonalról, hogy aki három verőhibával ment végig a pályán, az a célba érkezés után eksztázisban öklözte a levegőt. Ha nekem annak idején három verőhibám volt, gyomron szúrtam magam…”
A futás közben is zuhogott az eső, a tetemes előnnyel az élről rajtoló orosz Andrej Mojszejev ennek ellenére simán győzött a két litván veterán, Edvinas Krungolcas és Andrejus Zadneprovkis előtt. Mojszejev ezzel a sportág történetében a második olimpiai bajnoki címvédő a svéd Lars Hall (1952, 1956) után. Horváth a 19., Balogh a 26. helyen végzett.
