A pénteki nap három aranyérmet hozhat a magyar sportolóknak

Vágólapra másolva!
2008.08.22. 00:36
Eljött, amire a pekingi küldöttség eddigi halványabb teljesítménye miatt annyira vártunk: a kajak-kenu döntők első napján hat számban leszünk érdekeltek – ebből háromban eséllyel pályázunk az első helyre. Férfi vízilabdázóink Montenegró ellen szállnak medencébe az elődöntőben, női öttusázóinknak pedig remélhetőleg több szerencséjük lesz, mint a férfiaknak.
A kajakosokban bízunk – a pénteki döntők után remélhetőleg aranyéremmel gazdagodunk
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
A kajakosokban bízunk – a pénteki döntők után remélhetőleg aranyéremmel gazdagodunk
A kajakosokban bízunk – a pénteki döntők után remélhetőleg aranyéremmel gazdagodunk
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
A kajakosokban bízunk – a pénteki döntők után remélhetőleg aranyéremmel gazdagodunk

Pénteken, alig több mint 48 órával a pekingi olimpia vége előtt a magyar küldöttség megszerezheti az első aranyérmét, mégpedig a kajak-kenu számok döntőiben.

Angyal Zoltán szövetségi kapitány a férfi kenu egyes ezerméteres futamában induló Vajda Attilától, a női kajak négyesek 500 méteres számában a Kovács Katalin, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Janics Natasa kvartettől, valamint a férfi kajak kettesek 1000 méteres versenyében vízre szálló Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor duótól remél aranyérmet.

A férfi kajak négyeseknél 1000 méteren nem a mi hajónk a legesélyesebb, és kajak egyesben 1000 méteren Benkő Zoltántól is bravúr lenne az elsőség, de még a dobogóért is meg kell majd küzdeniük.

A kenu kettesek 1000 méteres döntőjében érdekelt Kozmann György, Kiss Tamás duótól már az is nagy teljesítmény, hogy Kolonics György szörnyű tragédiája után ott vannak Pekingben, így esetükben nem is foglalkoznánk az esélyekkel. Az azonban leszögezhető, hogy a középdöntőben nagyon nagyot mentek, és akármit érnek el a fináléban, az egész ország büszke lesz rájuk.

Női öttusázóink számára is pénteken jön el a nagy nap. Az olimpiai címvédő Vörös Zsuzsanna és a budapesti Európa-bajnokságon remeklő Gyenesei Leila remélhetőleg nagyobb szerencsével jár, mint csütörtökön a férfiak.

Férfi vízilabdázóink Montenegró ellen játszanak az elődöntőben. Bízunk benne, hogy a csoportküzdelmek során született döntetlent győzelemre tudjuk váltani ellenük.

Atlétikában is érdekeltek leszünk, méghozzá az 50 kilométeres gyaloglásban induló Czukor Zoltán révén.

PÉNTEKI PROGRAM

AUGUSZTUS 22., PÉNTEK
1:30 ATLÉTIKA férfi 50 km gyaloglás: Czukor Zoltán
2:30 GYEPLABDA női helyosztó a 11. helyért, Dél-Afrika–Új-Zéland
2:30 ÖTTUSA nők, lövészet: Gyenesei Leila, Vörös Zsuzsanna
3:00 ATLÉTIKA férfi tízpróba, 110 m gát
3:00 STRANDRÖPLABDA férfi bronzmeccs, Grúzia–Brazília
3:00 TÉKVANDÓ női 67 kg, selejtezők
3:30 VÍZILABDA férfi helyosztó a 11. helyért, Kanada–Kína
4:00 ASZTALITENISZ női egyes, elődöntő
4:00 ÖTTUSA nők, vívás
4:05 ATLÉTIKA férfi tízpróba, diszkosz
4:30 BASEBALL elődöntő
4:50 VÍZILABDA férfi rájátszás a 7–10. helyért, Ausztrália–Olaszország
5:00 GYEPLABDA női helyosztó az 5. helyért, Ausztrália–Nagy-Britannia
5:00 STRANDRÖPLABDA férfi döntő, Egyesült Államok–Brazília
5:00 TÉKVANDÓ férfi 80 kg, selejtezők
6:00 KÉZILABDA férfi rájátszás az 5–8. helyért, Oroszország–Dánia
6:10 STRANDRÖPLABDA férfiak, EREDMÉNYHIRDETÉS
6:30 RÖPLABDA férfi elődöntő, Egyesült Államok–Oroszország
6:55 ATLÉTIKA férfi tízpróba, rúdugrás
7:30 ASZTALITENISZ férfi egyes, negyeddöntő
7:30 ÖKÖLVÍVÁS 51 kg, elődöntő
8:00 ÖKÖLVÍVÁS 57 kg, elődöntő
8:15 KÉZILABDA férfi rájátszás az 5–8. helyért, Lengyelország–Dél-Korea
8:30 ÖTTUSA nők, úszás
8:30 ÖKÖLVÍVÁS 64 kg, elődöntő
9:00 SZINKRONÚSZÁS csapat, technikai program
9:00 TÉKVANDÓ női 67 kg, negyeddöntő
9:00 ÖKÖLVÍVÁS 75 kg, elődöntő
9:30 KAJAK-KENU férfi K–1 1000 m, döntő, Benkő Zoltán
9:30 ÖKÖLVÍVÁS 91 kg, elődöntő
9:45 KAJAK-KENU férfi C–1 1000 m, döntő, Vajda Attila
9:55 KAJAK-KENU férfi K–1 1000 m, EREDMÉNYHIRDETÉS
10:00 TÉKVANDÓ férfi 80 kg, negyeddöntő
10:05 KAJAK-KENU férfi C–1 1000 m , EREDMÉNYHIRDETÉS
10:20 KAJAK-KENU női K–4 500 m, döntő: Magyarország (Kovács Katalin, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Janics Natasa)
10:35 KAJAK-KENU férfi K–2 1000 m, döntő: Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor
10:45 KAJAK-KENU női K–4 500 m, EREDMÉNYHIRDETÉS
10:55 KAJAK-KENU férfi K–2 1000 m, EREDMÉNYHIRDETÉS
11:00 ÖTTUSA nők, lovaglás
11:00 TÉKVANDÓ női 67 kg, elődöntő
11:00 VÍZILABDA férfi rájátszás a 7–10. helyért, Németország–Görögország
11:05 KAJAK-KENU férfi C–2 1000 m, döntő: Kozmann György, Kiss Tamás
11:20 KAJAK-KENU férfi K–4 1000 m, döntő: Magyarország (Beé István, Bozsik Gábor, Sík Márton, Vereckei Ákos)
11:30 KAJAK-KENU férfi C–2 1000 m, EREDMÉNYHIRDETÉS
11:30 TÉKVANDÓ férfi 80 kg, elődöntő
11:40 KAJAK-KENU férfi K–4 1000 m, EREDMÉNYHIRDETÉS
12:00 BASEBALL elődöntő, Kuba–Egyesült Államok
12:00 GYEPLABDA női bronzmeccs, Németország–Argentína
12:00 KÉZILABDA férfi elődöntő, Franciaország–Horvátország
12:00 RITMIKUS GIMNASZTIKA egyéni összetett, selejtezők
12:00 TÉKVANDÓ női 67 kg, vigaszág
12:20 VÍZILABDA férfi elődöntő, Magyarország–Montenegró
12:30 TÉKVANDÓ férfi 80 kg, vigaszág
13:00 ATLÉTIKA férfi tízpróba, gerely, A-csoport
13:00 LABDARÚGÁS férfi bronzmeccs, Belgium–Brazília
13:00 MŰUGRÁS férfi torony, selejtezők
13:00 ÖKÖLVÍVÁS 48 kg, elődöntő
13:00 TÉKVANDÓ női 67 kg, bronzmeccsek
13:20 ATLÉTIKA női távol, döntő
13:20 RITMIKUS GIMNASZTIKA egyéni összetett, selejtezők
13:30 ASZTALITENISZ női egyes, bronzmeccs
13:30 TÉKVANDÓ férfi 80 kg, bronzmeccsek
13:30 ÖKÖLVÍVÁS 54 kg, elődöntő
13:40 ATLÉTIKA női 4x400 m, előfutamok
13:40 VÍZILABDA férfi elődöntő, Egyesült Államok–Szerbia
13:55 ATLÉTIKA férfi rúdugrás, döntő
14:00 KOSÁRLABDA férfi elődöntő, Spanyolország–Litvánia
14:00 ÖTTUSA nők, futás
14:00 RÖPLABDA férfi elődöntő, Brazília–Olaszország
14:00 TÉKVANDÓ női 67 kg, döntő
14:00 ÖKÖLVÍVÁS 60 kg, elődöntő
14:10 ATLÉTIKA férfi 4x400 m, előfutamok
14:15 ATLÉTIKA férfi tízpróba, gerely, B-csoport
14:15 KÉZILABDA férfi elődöntő, Izland–Spanyolország
14:15 TÉKVANDÓ férfi 80 kg, döntő
14:30 ASZTALITENISZ női egyes, döntő
14:30 GYEPLABDA női döntő, Hollandia–Kína
14:30 ÖTTUSA nők, EREDMÉNYHIRDETÉS
14:30 ÖKÖLVÍVÁS 69 kg, elődöntő
14:40 ATLÉTIKA női 5000 m, döntő
14:41 TÉKVANDÓ női 67 kg, EREDMÉNYHIRDETÉS
14:50 RITMIKUS GIMNASZTIKA csapat, selejtezők
14:56 TÉKVANDÓ férfi 80 kg, EREDMÉNYHIRDETÉS
15:00 ÖKÖLVÍVÁS 81 kg, elődöntő
15:15 ATLÉTIKA női 4x100 m, döntő
15:30 ASZTALITENISZ nők, EREDMÉNYHIRDETÉS
15:30 ÖKÖLVÍVÁS +91 kg, elődöntő
15:40 ATLÉTIKA férfi tízpróba, 1500 m
16:10 ATLÉTIKA férfi 4x100 m, döntő
16:15 KOSÁRLABDA férfi elődöntő, Egyesült Államok–Argentína
16:20 ATLÉTIKA férfi 50 km gyaloglás, EREDMÉNYHIRDETÉS
16:20 ATLÉTIKA női távol, EREDMÉNYHIRDETÉS
16:20 ATLÉTIKA férfi rúdugrás, EREDMÉNYHIRDETÉS
16:20 ATLÉTIKA női 5000 m, EREDMÉNYHIRDETÉS
16:20 ATLÉTIKA női 4x100 m, EREDMÉNYHIRDETÉS
16:20 ATLÉTIKA férfi tízpróba, EREDMÉNYHIRDETÉS
16:20 ATLÉTIKA férfi 4x100 m, EREDMÉNYHIRDETÉS
16:30 GYEPLABDA nők, EREDMÉNYHIRDETÉS
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik