Nem volt telt ház, 14 szék üresen maradt – legalábbis erre következtettünk abból, hogy a szpíker a 82. percben tudatta a nagyérdeművel: a 64 ezres Dolgozók Stadionjában 63 986an gyűltünk egybe, hogy megnézzük az Argentína–Brazília elődöntőt. Meglehet, szándékosan kerülte a „végigizguljuk” kifejezést, hiszen az argentinok akkor már három nullára alázták meg ősi riválisukat. Feszültségben azért nem volt hiány: a brazilok úgy rugdostak, mint egy rossz karatefilmben, perceken belül Lucas és Thiago Neves is szembesült a jól megérdemelt piros kártyával.
Nem úgy kezdődött, hogy ez lesz a vége. Ronaldinho például akkora puszit nyomott Lionel Messi arcára, hogy azt hajdanán a keletnémet és a szovjet politikusok is megirigyelték volna. Aztán a nagy barátság jegyében a kis argentin már a második percben leszerelte a „nagy” brazilt. De nem ez volt ám az első említésre méltó esemény, hanem az, hogy a kezdést követő másodpercekben egy negyvenméteres indítást követően Ronaldinho úgy kezelte le a labdát combbal, hogy azzal mindenkit levett a lábáról. Aztán Ronnie részéről sokáig semmi, mondhatjuk azt is, hozta az elmúlt hónapokban mutatott barcelonai formáját…
Messi is – mégis, micsoda különbség! A lelátó abban a pillanatban felhördült, amikor hozzá, illetőleg Sergio Agüeróhoz került a labda. Sőt, már akkor, amikor még csak gurult feléjük. Majd mindketten úgy nyúltak hozzá, hogy azon nyomban kiderült: nemcsak kézzel, lábbal is lehet simogatni. Noha a derbi színvonala nem verdeste az eget (a Nemzeti Sport értékelése szerint a mérkőzés osztályzata: kettes), a közönség minden pillanatát élvezte. Csupán azt nem tudták eldönteni a kínaiak, kinek szurkoljanak, így az egyik percben 63 986-an éltették Brazíliát, a következőben ugyanennyien Argentínát. No persze megvan ennek is az előnye: így tutira elkerülhető a nézőtéri bunyó.
A gyepen már korántsem volt ennyire családias a légkör. A pekingi kilencven perc egy Copa América-rangadót idézett: az uruguayi Martin Vázquez annyi lapot osztott ki, hogy azt már Korda György is nehezen tudta volna számon tartani. A „szórás” végül hét sárgánál és két pirosnál ért véget – a kék és zöld foltok számáról viszont nincs pontos információnk.
Sajoghatott a „selecao” tagjainak lelke is: a brazilok már mindent megnyertek, csak az olimpiát nem, nem véletlenül jöttek el úgy Kínába, hogy ha most nem szerzik meg az aranyat, akkor soha. (Bezzeg a hölgyeknél már csak az Egyesült Államok akadályozhatja meg a brazil diadalt.) Ha az idők végeztéig nem is, szegényeknek legalább négy évig várniuk kell az újabb esélyre – talán ha addig honosítják Messit és a három gólban jelentős érdemeket szerző (két gólt jegyző, egy tizenegyest kiharcoló) Agüerót, akkor Londonban sikerrel járnak. „Fáradt” klasszisokkal (lásd még: Ronaldinho és Diego) ellenben ezen a szinten sem megy, ez Pekingben világosan kiderült. Nem csoda, hogy a vesztesek közül egyeseknek elborult az agya…
