Zöld–lila barátság?
Bizony ilyen is van.
Persze nem túl gyakori, hogy két rivális társaság baráti viszonyt ápoljon egymással, de azért elő-előfordul. Az újpesti tábor előtt (a világtörténelemben talán először) egy zöld-fehér transzparenst függesztettek ki, míg a vendégtábor előtti kerítésen a sok Haladás-zászló között egy Viola-lobogó feszült. Mint kiderült, a két szurkolótábor között normális kapcsolat alakult ki, és a másik iránti tiszteletet egy-egy zászló ideiglenes átadásával fejezték ki.
Az szinte bizonyos volt, hogy a hazaiak Rajczi Péter, míg a vendégek Kenesei Krisztián góljaiban bízhatnak a leginkább. A pénteki mérkőzésen is kiderült, hogy a magyar átlagnál valamivel jobb (és milyen érdekes, az előző idényt egyaránt az olasz másodosztályban töltő) két futballista teljesítménye döntően meghatározza csapataik produktumát. A sérülésből felépült újpesti támadó legutóbb csereként lépett pályára Siófokon, és azonmód el is döntötte a mérkőzést, most viszont kezdőként kapott helyet Simon Attila helyett, és egy lepattanó labdát a hálóba küldött. Igazi csatárerényt villantott meg Rajczi Péter: a hazaiak szögleténél legalább tízen voltak a labda közelében, azt mégis a lilák támadója találta meg...
Az ellenoldalon Kenesei Krisztián minden mozdulatától rettegtek az újpestiek: szabadrúgásai előtt a stresszes helyzetet kevéssé tűrő hazai nézők elfordultak, a csatár minden mozdulatán látszott, sokkal képzettebb, mint a legtöbb, magyar bajnokságban szereplő futballista.
Rajczi Péter a második félidő közepén lement a pályáról, azonban Kenesei Krisztián továbbra is folyamatosan veszélyt jelentett a hazai kapura.
Az újpestiek teljesen átadták a területet, kontrából próbáltak veszélyt teremteni a szombathelyi kapu előtt. Bár rendkívül kulturáltan és szervezetten futballozott a Haladás, a két csapat századik bajnoki mérkőzésén az ebben a szezonban négy meccsből harmadszor 1–0-ra nyerő Újpest diadalmaskodott.
