Hogy az Arsenalnak érdemes volt 12.8 millió fontot áldoznia a nyáron Samir Nasrira, már a 2008–2009-es Premier League-idény nyitó meccsének 4. percében bebizonyosodott: a Marseille-től szerződtetett középpályás egy látványos – mondhatni: „arsenalos” – támadás végén Denílson passzát a West Bromwich kapusa, Scott Carson mellett a kapuba továbbította. Ám amilyen ígéretesen kezdődött a londoniak számára a meccs, olyan nyögvenyelősen folytatódott. Ha valaki az előzmények ismerete nélkül nézte végig a találkozót, valószínűleg meg sem fordult a fejében, hogy a pályán a bajnoki cím egyik várományosa küzd az élvonal újoncával: Gera Zoltán korábbi gárdája bátran harcolt a neves ellenféllel, szép megmozdulásaival pedig világossá tette, miért nevezték az előző szezonban a „Championship Arsenaljának”.
„Számomra úgy tűnt, végig mi irányítottuk a mérkőzést, igaz, a második gólt hiába vártam – értékelt Arsene Wenger, a londoniak francia menedzsere. – Az utolsó tíz percben kicsit aggódtam, mert ha sokáig nem tudjuk dűlőre vinni az összecsapást, megvan a veszélye, hogy derült égből villámcsapásként kapunk egy váratlan gólt.”
Bár a szakember félelme végül nem igazolódott be, hiszen csapata 1–0-ra győzött, az angol szakírók figyelmeztettek: a szombaton látott Arsenal nem méltó a bajnoki címre, s további gondot jelenthet, hogy
„Wenger kispadján több félszeg tizenévest lehetett látni, mint egy közönséges tinidiszkóban.”
