Lám, így kell futballozni!

A mérkőzésről tudósított: DOROS LÁSZLÓ, BORBOLA BENCEA mérkőzésről tudósított: DOROS LÁSZLÓ, BORBOLA BENCE
2008.08.17. 02:30
Címkék
Élvezetes, jó iramú mérkőzést hozott az MTK diósgyőri vendégjátéka – ahogy arra számítani lehetett. A bajnokcsapat stílusos, míg a házigazda akaratos, megalkuvást nem ismerő futballal rukkolt ki, s a nézők láthattak öt gólt is.

A szombat a szerelmesekről szólt Diósgyőrött.

Nagyjából tíz perc volt hátra a mérkőzésig, amikor virágokkal feldíszített, sötétített üvegű terepjáró gurult be a pálya szélére. A kezdés előtt a csinos menyaszszony és vőlegénye lépett szállt ki, hogy aztán a délutáni esőtől feláztatott gyepre ballagjon, s a kezdőrúgás elvégzésével tegye emlékezetessé házasságkötésük napját.

Banu Krisztina néhány éve a meccsek előtt az 1. számú pénztárban árulja a jegyeket, s hogy a fiatalok valóban rajonganak a Diósgyőrért, azt mi sem bizonyította jobban, mint hogy a pár a DVTK meccse miatt a lakodalmi vacsorát is későbbre halasztotta. A 4. percben azonban szomorkodhattak, hiszen a DVTK meglehetősen peches gólt kapott. A hazaiak edzője, Vágó Attila azonban a meccs előtt arról beszélt, hiába látogat szombaton a bajnokcsapat Miskolcra, a Diósgyőr nem áll be védekezni. Így is történt: a DVTK ritmust váltott és támadásba lendült. A lécen csattanó labdát gyors egyenlítő gól követte, s tíz perc alatt megállapíthattuk: erre a játékra valóban vevők a szurkolók. Vágó Attila együttese átvette a játék irányítását, a jobb illetve a bal oldalon villámgyors támadásokat vezetett, az MTK védelmén pedig látszott, hogy a hátsó négyes még nem igazán szokott össze. A kékfehérek az első félidőben a góljukon kívül jobbára védekezésre kényszerültek, s csupán egy-egy kontrát követően jutottak el ismét Köteles László kapujáig.

A szünet után aztán újabb friss házasok jelentkeztek kezdőrúgásra.

A csapatok viszont változtattak. Feltámadt az MTK, a vendégek többet birtokolták a labdát, a félidő közepén két perc alatt lőtt két góljukkal pedig gyakorlatilag eldöntötték a meccset. A diósgyőriek mentek előre, akartak, de a találkozó ezen periódusában nyoma sem volt az addigi meggyőző, helyzeteket eredményező futballnak, s emiatt valamelyest a mérkőzés színvonala is leült. Aztán Borisz Milicsics fejesgólja visszahozta a reményeket, ám az MTK végül megtartotta az előnyét, és a legutóbbi bajnokság két döntetlenje után ezúttal győzött a DVTK ellen.

Legfrissebb hírek

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
4 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Dalian Jingbo

Minden más foci
11 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
11 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
38 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
48 perce

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
58 perce

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
1 órája

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
1 órája