Horváth Viktor újra megsérült

Vágólapra másolva!
2008.08.17. 02:30
Címkék

Csak nemrég épült fel teljesen Horváth Viktor a nyár eleji vádlisérüléséből, de most újabb egészségügyi problémát kell legyőznie az augusztus 21-i verseny előtt. Az öttusaküldöttség szöuli edzőtáborozása közben, csütörtökön elkezdett fájni a háta, pénteken kiderült, hogy idegbecsípődése van. „Ilyen helyzetben még nem volt nagy verseny előtt – mondta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. – Civil életet lehet így élni, de teljes értékű edzést végezni nem. Oldódott a fájdalma a gyógyszerek és masszírozás hatására, s most már könynyedén tud úszni. Ide várjuk Pekingből Kator Miklóst és Ács Ildikót, az orvos és a terapeuta kezelésében bízhatunk, valószínűleg néhány nap pihenésre szüksége lesz, de alighanem rajthoz tud állni az olimpián.” Ha nem, akkor Tibolya Pétert vagy Németh Róbertet nevezhetik be helyette, mindketten Dél-Koreában edzenek. Ha a 2007-es világ- és Európa-bajnok meggyógyul, ők hazajönnek a jövő hét elején. Horváth Viktor az utóbbi hetekben már százszázalékosnak érezte magát a budapesti vb-n szerzett vádlisérülését követően. Mint edzője, a női szövetségi kapitányi tisztet is betöltő Kulcsár Antal mondta: „A gyógytorna és a taposógép nagyon jót tett a lábának, gyorsan regenerálódott.”

Legfrissebb hírek

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
1 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
2 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
2 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
2 órája

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
2 órája

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2 órája

Jövőre befedik a kecskeméti Széktói Stadion lelátóját

Labdarúgó NB II
3 órája

Gyász: elhunyt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik