A csapatkapitány is Körmenden marad

F. Z.F. Z.
2008.08.17. 02:30
Címkék
Ugyan más klubokkal is kacérkodott, végül két évvel meghosszabbította nyáron lejáró szerződését Trummer Rudolf, a Polaroid Lami-Véd Körmend bedobója.

A férfi élvonal legutóbbi ezüstérmesének 30 éves csapatkapitánya további két évre kötelezte el magát a vasiakhoz, azaz ha kitölti az idejét a piros-feketéknél, akkor 15 évet húz le nevelőegyesületében. Noha a külső szemlélő számára látszólag egyértelműnek tűnhet, hogy a városhoz és az egyesülethez is ezer szállal kötődő játékos nem szerződik máshova Körmendről, maradása csak kisebb húzd meg, ereszd meg végén lett bizonyos.

„Eszem ágában sem volt máshová igazolni, de az előző idényhez képest jóval karcsúbb anyagi feltételeket ajánlott a klub, s ezt nem fogadtam el. Így amikor elsőre nem írtam alá, néhány magyar középcsapat érdeklődött is irántam. Végül megegyeztünk, mert a Körmend emelt az ajánlaton, bár azt a pénzt így sem kapom meg, amelyet az előző bajnokságban. Ez az epizód lezárult, mostantól két éven át azon leszek, hogy az együttes minél sikeresebb legyen” – fogalmazott a csapatkapitány.

S hogy mire lehet képes az új gárda a következő szezonban, arról a bedobó a következőket mondta:

„Az új légiósokat még nem ismerem, de mivel a csapat magyar gerince megmaradt, bizakodó vagyok. Szerintem legalább olyan jók lehetünk, mint a múlt idényben, vagyis az élbolyban végezhetünk.”

Trummer a körmendiek 11. igazolt játékosa lett, korábban az újak – a kanadai Manix Auriantal, az amerikai Brian McCullogh, Keresztes Rafael és Hegedűs Gergely – mellett az előző idényben szereplő keretből Fodor Gergely és Márton, Ferencz Csaba, Tóth Gergő, Kocsis Tamás és Vavra Péter is marad. Ránézésre teljes a keret, ám a klub még egy légióst keres a centerposztra. A szakmai stáb is változik, az erőnléti edző, a szerb Marko Miljanics távozik, ám még nem tudni, hogy az ő feladatát ki látja el a jövőben.

Legfrissebb hírek

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
17 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
27 perce

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
37 perce

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
56 perce

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
1 órája

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
1 órája

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája