Atlétika: doppingolt a női 400 gát címvédője

2008.08.16. 22:44
Címkék
Sajtóértesülések szerint pozitív lett a doppingtesztje Fani Halkiának, a női 400 gát görög címvédőjének a pekingi olimpián.
A Skai TV csatorna beszámolója szerint a 29 éves atlétanő már el is hagyta az olimpiai falut. A Mega Channel ugyan nem hozta nyilvánosságra a nevet, ám információjuk szerint az „egyik” sportolójuk szervezetében az anabolikus szteroidok közé tartozó metiltrienolon nyomait mutatták ki. Később a Görög Olimpiai Bizottság szóvivője, Tasszosz Papahrisztu is bejelentette, hogy egyik női atlétájuk – aki állítása szerint tagad – fennakadt az A-próbán, ám a nevét nem hozhatják nyilvánosságra a második vizsgálat végeredményéig. Halkiát - aki a 400 gát vasárnapi versenyeinek első előfutamában lenne érdekelt - Japánban, a görög válogatott edzőtáborában ellenőrizték néhány nappal a pekingi játékok előtt. Ugyanezt a szert mutatták ki egy ellenőrzés során március 6-án a 200 méteres vegyesúszás Eb-ezüstérmesének, az elsőszámú görög úszónak, Joannisz Drimonakosznak a szervezetében is, aki emiatt nem utazhatott el az olimpiára. Drimonakosz Cseh László mögött lett második a kontinensbajnokságon. Metiltrienolonnal bukott le idén tizenegy görög súlyemelő is.
Legfrissebb hírek

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
24 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Dalian Jingbo

Minden más foci
30 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
31 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
58 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
1 órája

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
1 órája

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
1 órája

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
1 órája