Túl a saját árnyékukon

2008.08.13. 03:54
Címkék

Csak óriási, ötjátszmás csatában tudott győzni az orosz férfiválogatott. A Sydneyben ezüst-, majd Athénban bronzérmet nyerő, most is az esélyesek között emlegetett csapat a nyitányon a szerbeket verte meg, ezúttal pedig Németországgal mérte össze erejét, és csak a döntő szettben kicsikart 16:14-gyel győzött. A fordulatokra jellemző, hogy a mindent eldöntő felvonás elején még az oroszok vezettek négy ponttal, a hajrában viszont már kettővel a németek álltak jobban. Aztán egy jó orosz blokk jelentette a különbséget. „Nem panaszkodhatunk a szerencsénkre – ismerte el Vlagyimir Alekno, az oroszok szövetségi kapitánya. – Sok összetevője van egy-egy győzelemnek, ebből a szerencse csak egy. Hatalmas mázlink volt… Az is fontos, hogy fizikailag és mentálisan is felkészültünk a szoros és hosszú találkozókra. Így is azt kell mondanom, a németek remekül játszottak, elsősorban a szerváik okoztak nekünk jelentős fejtörést. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült túllépnünk saját árnyékunkon, és fordítottunk.”

Legfrissebb hírek

MotoGP: Bezzecchi nyert Katarban, Márquez közel a címvédéshez

Egyéb autó-motor
8 perce

A San Siro után az Illovszky Stadionban vendégszerepel a Ferencváros

Labdarúgó NB I
15 perce

Vámos Petra öt gólt dobott, a Metz legyőzte az Odensét a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
17 perce

Ez nagyon sima volt: 14 góllal nyertünk Koszovóban

Kézilabda
17 perce

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
30 perce

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
37 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
50 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
52 perce