Ruud Gullit lemondott

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
2008.08.13. 03:54
Címkék
Újabb gyökeres változások zajlanak a bajnokságot nagy reményekkel kezdő, ám az utóbbi időben botladozó Los Angeles Galaxynál. Ruud Gullit, az együttes tavaly kinevezett vezetőedzője távozott posztjáról, míg Alexi Lalas általános menedzsert menesztették.

David Beckham érkezése ellené re a Los Angeles Galaxy csúnyán leszerepelt az amerikai bajnokság (MLS) előző szezonjában. A klubvezetőség ezért úgy döntött, megválik Frank Yallop vezetőedzőtől, és helyére a korábban a Chelsea-t és a Newcastle-ot is irányító Ruud Gullitot nevezi ki. Néhány héttel ezelőtt még Beckham is az egekig magasztalta a vezetőedző munkáját és profizmusát, a tréner most mégis benyújtotta lemondását. A Galaxy nemrég még a Nyugati főcsoport második helyén állt, ám sorozatban hét mérkőzésen nyeretlen maradt, így a rájátszásba jutás sem tűnik biztosnak. A korábbi kiváló játékos ennek ellenére nem szakmai, hanem személyes okokkal indokolta lemondását.

„A családomnak sokkal nehezebben ment a beilleszkedés, mint arra számítottam. Szerencsére a klub rendkívül megértően fogadta a döntésemet – nyilatkozta Gullit. – Sok szerencsét kívánok a Galaxynak, köszönöm a szurkolók és a játékosok támogatását. Nem tudom, hol edzősködöm legközelebb, először is szeretnék kis időt a családommal tölteni.”

Persze nem feltétlenül csak családi indokai lehettek a válásnak. Egy hónappal ezelőtt a klub még védelmébe vette Gullitot, és megvált az őt élesen kritizáló Abel Xavier-től. A portugál futballista szerint Gullit Beckhamen kívül minden játékossal rossz viszonyban van, nem tiszteli a labdarúgókat, s ez természetesen az eredményekre is hatással van. A hátvéd arról is beszélt, hogy szerinte az edző tévedhetetlennek tartja magát, győzelmekkor a saját erényeit emeli ki, vereségek esetén viszont kizárólag futballistáit hibáztatja.

Gullittal ellentétben Alexi Lalas, a klub általános menedzsere nem önszántából távozott posztjáról; Tim Leiweke, a csapatot birtokló AEG vezetője döntött úgy, hogy a Beckham szerződtetésében kulcsszerepet játszó szakembernek mennie kell.

„Úgy éreztük, Ruud távozásával eljött az idő egy kis takarításra. Olyan klubot akarunk építeni, amely nemzetközi szinten is megállja a helyét. Döntésünk nemcsak a csapatnak, hanem a szurkolóknak is jót tesz” – indokolt Leiweke. Gullit utódja átmenetileg eddigi segítője, a 37 éves Cobi Jones lett, aki játékosként 11 évig szerepelt a Galaxyban: klubrekordot jelentő 306 mecscsen lépett pályára, és 70 góljával ő a csapat történetének legeredményesebb játékosa.

Legfrissebb hírek

Ezen a napon történt: Van Persie híres fejesével indult a hollandok nagy spanyolverése

Foci vb 2026
5 perce

Van Persie a spanyolok útjába repült; belga fricska Maradonáéknak – vb-videók

Minden más foci
16 perce

Beszólt az olaszoknak a FIFA elnöke

Foci vb 2026
17 perce

Julián Quinones, Mexikó hőse

Foci vb 2026
30 perce

Vb 2026: aki megelőzte Cristiano Ronaldót a szaúdi liga góllövőlistáján

Foci vb 2026
37 perce

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
54 perce

Vb 2026: Klose arra számít, hogy megdöntik a gólcsúcsát

Foci vb 2026
59 perce

Clint Dempsey a kanadaiak kapitányának: Nem fogadok el kritikát olyasvalakitől, aki országot váltott

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik