Nem téphetik le a mezét

2008.08.13. 03:54
Címkék
Remek rajtot vett a Ferencváros az NB II-ben: a Keleti csoport első fordulójában 6–2-re verte meg a Tökölt. A mérkőzés egyik legjobbja a 36 éves csapatkapitány, Lipcsei Péter volt. A sikerrel megvívott csata utáni első edzést követően vele beszélgettünk.

Milyen következtetés vonható le a Tököl elleni kiütéses, hat kettes győzelem után?Milyen következtetés vonható le a Tököl elleni kiütéses, hat kettes győzelem után?

Egyelőre nem sok, talán csak az, hogy jó erőben vagyunk – mondta Lipcsei Péter. – A második félidő elejére elfáradt a Tököl, több játékosnak a lépés is nehezére esett, ennek és a megalkuvást nem tűrő játékunknak köszönhető. Egyébként nem hittem, hogy nagy különbséggel nyerünk, az előjelek rosszat sejtettek, hiszen egy hete az egyik edzőmeccsünkön csupán döntetlent játszottunk az Érddel. Persze tudtuk, az elvégzett munka visszaköszön majd, de azt nem, hogy már hétfőn este realizálódik. Ha nem is futballoztunk parádésan, rúgtunk hat gólt, s ezzel nagy örömet szereztünk szurkolóinknak, akik csodálatos hangulatot teremtettek az Albert-stadionban.

Gondolom, ilyenkor még az edzés is jobban esik…

Természetesen nagy volt az öröm, de az öltözőben mindenkit óva intettem az elégedettségtől. Szerénynek kell maradni! Ez a legfontosabb, hiszen jóval nehezebb mérkőzések várnak ránk. Hiba lenne, ha elhinnénk, mostantól maguktól jönnek az eredmények.

A csapat irigyei, ellenségei is ezt állítják, és hozzáteszik, könnyű hősködni olyan csapat ellen, amely nincs egy súlycsoportban a légiósokkal megerősített Fradival. Mi erről a véleménye?

Nem tudok mit kezdeni a rosszindulatú megjegyzésekkel, és nem is akarok. Szerencsére sokkal több a dicséret, mint a kritika.

Az előző bajnoksághoz képest négy változás volt a kezdőcsapatban:

Szkukalek Igor, Ferenczi István, James Ashmore és Aaron Downing beállása ennyit számítana?

Az elmúlt években szó sem lehetett új játékosok igazolásáról, most pedig tizenegy új fiú került közénk. Motiváltak, sikerre éhesek – és ez a legnagyobb előrelépés. Persze tagadhatatlan, Ferenczi István szerződtetésével végre igazi csatár érkezett, erőszakos, megtartja a labdát, veszélyes a kapura, az összjátékban sem utolsó, ráadásul tökéletesen megérti magát Paul Shawval. Ezért egyáltalán nem a véletlen műve, hogy a Tököl elleni hatból öt gólt rúgtak csatáraink.

Adem Kapic távozása óta nem volt olyan középpályása a Fradinak, aki annyit futott, szerelt, mint a szlovén labdarúgó. Most James Ashmore érkezésével újra kellemesen érezheti magát a pálya közepén. Egyetért ezzel?

Elismerve Adem Kapic érdemeit, nem hasonlítható össze a két futballista. Összetettebb kérdés ez, hiszen James Ashmore nem csupán védekezik, hanem ért a támadások befejezéséhez is. Rengeteget fut, de mert többet támad, jobban figyelek a védekezésre, mint korábban Adem Kapic mellett.

Az edzőjük, Bobby Davison szerint nagy a verseny a csapatba kerülésért, minden posztra két-három jelöltje van. Ki lehet a legnagyobb ellenfele?

Deme Imre és Bamba Moussa esélyes még a posztra, ám egyelőre nem hagyom letépni a mezem. Nyugodt persze nem lehetek, de ha állandósulna a Tököl elleni forma, talán megúszhatom idegeskedés nélkül.

Mit gondol, mi lenne az eredmény, ha legközelebb a Fenerbahcéval vagy netán az Újpesttel mérkőzne a Ferencváros?

A mondás szerint a hídon akkor kell átmenni, amikor a lábához érünk. Ez a híd egyelőre messze van. Azt viszont állítom, alig várjuk, hogy a Magyar Kupában élvonalbeli csapattal hozzon össze bennünket a sors.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
2 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
4 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
4 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
4 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
4 órája