Napról napra többen

2008.08.13. 03:54
Címkék

Szépen csillog az arany, Kásáséknak nem kell aggódniuk az utánpótlás miatt. Petrovics Kálmán egykori világbajnok kajakos és Gyüdi Sándor, a szegedi színház igazgatója bizonyította, hogy a sport és a kultúra jól megfér egymás mellett, még egy színpadon is. Míg a direktor a sportról beszélt, a sportszakember zenével tisztelgett vendége előtt. A nézők pedig labdával a kezükben szurkoltak nekik s persze Cseh Lacinak, Szávay Áginak, Sidi Péternek, dzsúdósainknak és valamennyi Pekingben küzdő versenyzőnknek. Ahogy telik az idő, és egyre izgalmasabbak lesznek az ötkarikás játékok, úgy lesz egyre kevesebb szabad hely a Klauzál téren is. Napról napra többen csatlakoznak azokhoz a fesztiválozókhoz, akik közösen szeretnék megélni az olimpia fájdalmas és felemelő pillanatait.

Legfrissebb hírek

Kevés helyzet, nagy küzdelem minden labdáért – Vasas–Ferencváros 0–0

Labdarúgó NB I
3 perce

Férfi vízi ob I: ismét felülkerekedett a BVSC a Honvédon

Vízilabda
16 perce

Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK, Redzic is betalált a Salzburgban

Légiósok
18 perce

MotoGP: Bezzecchi nyert Katarban, Márquez közel a címvédéshez

Egyéb autó-motor
40 perce

Vámos Petra öt gólt dobott, a Metz legyőzte az Odensét a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
49 perce

Ez nagyon sima volt: 14 góllal nyertünk Koszovóban

Kézilabda
49 perce

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
1 órája

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
1 órája