„Mindenki tudja, miért jöttünk”

2008.08.13. 03:54
Címkék

Ez mestermunka volt!Ez mestermunka volt!

Kellett hozzá egy ilyen ellenfél is.

Gyengék voltak a görögök?

Tudásuk alatt teljesítettek, ez nem vitás. Látszik, valami nincs rendben náluk.

Bezzeg a magyar válogatottban! Látszik, akarják a sikert.

Még szép! Mindenki tudja, miért jöttünk.

Az első meccs tanulságait levonták?

Bízom benne. Elemeztük a történteket, a tanulságokat elraktároztuk.

Most nem kell elemezni, igaz?

Hibák mindig vannak, most is voltak, nem árt őket megbeszélni. De összeségében ezzel a meccsel valóban kevesebbet kell foglalkoznunk.

Négy gól, rendre jól megy önnek a görögök ellen.

Mindegy, ki lövi a gólokat, a lényeg a csapat sikere.

Rámentek a gólkülönbség-javításra?

Nem foglalkoztunk vele, tettük a dolgunkat. Egyébként is, ha már a gólkülönbséget említi, az új szabály miatt nem ez a meccs lehet a sorsdöntő, már ami a csoportelsőséget illeti. Miután alakulhat úgy, hogy a harmadik helyezett elleni eredmény dönt köztünk és Montenegró között, így a spanyolok ellen kell nagyon résen lennünk. Persze már előre szaladtunk, hiszen a csoportelsőséghez legelőször is mindenkit meg kell vernünk.

Legfrissebb hírek

NB I: Vasas FC–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
5 perce

Vámos Petra öt gólt dobott, a Metz legyőzte az Odensét a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
7 perce

Ez nagyon sima volt: 14 góllal nyertünk Koszovóban

Kézilabda
7 perce

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
20 perce

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
27 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
40 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
42 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
43 perce