Lehet gyorsan menni

2008.08.13. 03:54
Címkék

Kicsit csa lódtunk a kínai szervezőkben. A szerdai egyéni időfutam rajtlistáján Bodrogi László csak a tizenhetes rajtszámot kapta, s mivel ez a lista erősorrend alapján áll össze, meglepő, hogy a tavalyi vb-ezüstérmes nem kapott helyet az utolsó csoportban, amelyben a 39 tagú mezőnyből a legjobb 13 startol.

Persze most már kár ezen keseregni, inkább abban bízunk, hogy Bodrogi szerdán bizonyítja, érdemtelenül sorolták enynyire hátra. Igaz, kegyetlenül nehéz feladata lesz, még a pontszerzéshez is klasszisteljesítmény szükséges, nemhogy az éremhez. Ott van az ellenfelek között a svájci Fabian Cancellara, a német Stefan Schumacher, a spanyol Alberto Contador, az ausztrál Cadel Evans és az amerikai Levi Leipheimer – hogy csak a legnagyobbakat említsük. Irgalmatlanul erős mezőny.

Akárcsak a pálya. Az időfutamra ugyanott kerül sor, ahol a mezőnyversenyre: a 23.6 kilométeres útszakasz első fele lassan, de folyamatosan emelkedik, és itt az aranyérem sorsa is eldőlhet. Somogyi Miklós csapatvezető elmondta, Bodrogi hétfőn az időfutam helyszínén, kedden pedig az edzőpályán tréningezett. A tapasztalatok alapján két körülmény lehet különösen fontos: az idő- és a széljárás. A mezőnyverseny után Bodrogi és a 66. Kusztor Péter is arról beszélt, az igen magas páratartalom mellett rendkívül nehéz volt tekerni. Emellett hétfőn és kedden az emelkedőn szembeszél nehezítette a kerékpározást, cserébe a lefelé vezető autópályán erős hátszél támogatta a versenyzőket.

„Az edzések alapján azt kell mondanom, nem lesz könnyű a pálya – vélekedett Bodrogi. – Főleg felfelé lesz kemény, nagyon nehéz szakasz, ám ezen a pályán is lehet gyorsan menni. Athénban végigmentem a mezőnyversenyen, és nem sikerült az időfutam, most feladtam, remélem, ez segít. Szeretnék érmet nyerni.”

Legfrissebb hírek

MotoGP: Bezzecchi nyert Katarban, Márquez közel a címvédéshez

Egyéb autó-motor
8 perce

A San Siro után az Illovszky Stadionban vendégszerepel a Ferencváros

Labdarúgó NB I
15 perce

Vámos Petra öt gólt dobott, a Metz legyőzte az Odensét a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
17 perce

Ez nagyon sima volt: 14 góllal nyertünk Koszovóban

Kézilabda
17 perce

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
30 perce

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
37 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
50 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
52 perce