Természetesen senki sem örült annak, hogy az idei Világkupaversenyeken legjobb formát eláruló magyar, Decsi Tamás és a tavalyi szentpétervári csapatarany megszerzésének hőse, a tizennyolc éves Szilágyi Áron egymás ellen kezd a harminckettes táblán. Egyikük nyilvánvalóan búcsúzik, viszont – minden rosszban van valami jó – csak egyikük. Ez pedig az esélyesebb, tapasztaltabb Decsi lett, szemmel láthatóan szétszórtan vívott, 15:9-re kapott ki.
„Hivatkozhatnék arra, hogy édesapám, egyszersmind edzőm csak egy nappal a rajt előtt tudott a közelembe férkőzni, meg arra is, hogy a mellettem lévő páston kínai vívott, s akkora volt a közönség zenebonája, hogy legalább ötször meg sem hallottam, amikor a bíró megadta a jelet a kezdésre. Ám Áron ugyanazon a páston vívott, ugyanúgy hallhatta a ricsajt, ugyanúgy zavarhatták a körülmények, így hát inkább azt mondom, hogy képtelen voltam életem eddigi talán legfontosabb asszójára megfelelően összpontosítani.”
Decsi ebben a helyzetben azt tette, ami az egyetlen célravezető megoldás a levezetésre: édesapjával, édesanyjával és András bátyjával, a hongkongiak szövetségi kapitányával a korai kiesést követően elment ebédelni. Hogy hová? Egy kínai étterembe…
„Igyekszem túltenni magam a megrázkódtatáson, mert ez bizony súlyos csapás még akkor is, ha már az edzőtáborban is azt mondogattuk, a legfontosabb a csapat. Hát most van öt napunk a csapatversenyig, addig rendezni kell gondolatainkat.”
Ez volt Decsi búcsúja, de Nemcsik Zsolté sem volt sokkal kellemesebb. A négy évvel ezelőtti egyéni olimpiai ezüstérmes a kínai Csou Han-mingtől kapott ki 15:13-ra – szoros mecscsen. Első felindulásában arról beszélt, hogy a zsűri minden vitás esetben ellene tévedett, de talán nem csak emiatt maradt alul.
Az igazság az, hogy Christian Bauer, a kínaiak nagyszerű francia szövetségi kapitánya úgy felkészítette Csout Nemcsikből, ahogy azt a nagykönyvben megírták. Ugyanez fordítva nem volt elmondható… És a továbbiakban még jobban kidomborodott a speciális, személyre szóló felkészítés, pontosabban a felkészítés hiányának jelentősége.
Mert Szilágyi, a Vasas óriási tehetsége 15:10-re alulmaradt egy amerikaival, Keeth Smarttal szemben. A macskaügyességű Smart okosan, taktikusan vívott, ráadásul meglehetősen szokatlan, legalábbis a mieink számára szokatlan felfogásban, és magabiztosan verte meg világbajnokunkat. Aki tárgyilagosan értékelte a történteket.
„Kifogott rajtam Smart, nem a klasszikus stílusban vívott, ahogy az oroszok, franciák, olaszok s mi is szoktunk. Ezzel a harcmodorr a l , amely abból állt, hogy szinte rám ugrott, nem tudtam mit kezdeni. Nincs mese, újítanom kell valamit a csapatversenyre, merthogy abban is az amerikaiak ellen kezdünk a legjobb nyolc között. Egyébként ők nem a semmiből jöttek, amikor a Szovjetunió szétesett, rengeteg orosz és ukrán kardedzőt csábítottak magukhoz, és nagy valószínűséggel ma többen vívnak az Egyesült Államokban, mint Magyarországon. Hogy nyomaszt-e bennünket az eddigi négy nap sikertelensége, hogy nincs még vívóérmünk? Persze, hogy nyomaszt, de szerintem inkább a vezetőinket kell hogy nyomassza. Mi nagyon bízunk a csapatban, abban éremesélyesek vagyunk, s ezt bizonyítani is akarjuk.”
