A B-csoport – halálcsoport. Az Egyesült Államok, Spanyolország, Görögország, Németország és Angola mellé sorolták be Kínát, jókora rosszindulat kell tehát ahhoz, hogy a csoportbeosztás manipulálásával gyanúsítsuk meg a házigazdát. Jao Mingék a nyitányon 101–70-re kikaptak LeBron Jameséktől, így kedden a világbajnok Spanyolország ellen muszáj valamit villantani, hogy a közönség – 11 083 fizető néző – jól szórakozzon. A meccs kezdetén a spanyolok szórakoznak, és ennek az a következménye, hogy a harmadik negyed derekán 52–37-re elhúz a neves litván edző, Jonas Kazlauskas dirigálta hazai legénység. És nem ám az olimpia legmagasabb sportolója, a 226 centis (más források 236-ot említenek) Jao Ming vezérletével! A remek irányító csapatkapitány, Liu Vej, továbbá az NBA-ből kiebrudalt obsitos, a 214 centis Vang Cse-cse jár az élen, és még nyolc perccel a vége előtt is 13 pont az előny Csu Fang-jü tripláját követően.
A hajrában szorít egyet Aitor García Reneses, a vendégek edzője a spanyolcsizmán, a védekezés most már stimmel, és egy 17 éves legényke, Ricky Rubio vezérletével – aki már tizennégy évesen bemutatkozott a spanyol felnőttbajnokságban a Joventut Badalona színeiben – kibrusztolja a hosszabbítást, a 72–72-t Marc Gasol duplája hozza meg.
Innen már nincs pardon, 13–3-ra nyeri meg a ráadást a világbajnok, Pau Gasol 29 pontjával a legeredményesebb.
Ricky, aki egyetlen nappal sem néz ki idősebbnek a koránál, ezt mondja a vegyes zónában: „Nagy mellénnyel kezdtünk, mivel az amerikaiak agyonverték Kínát, azt hittük, könnyű dolgunk lesz. Tévedtünk. Lehet, hogy mi vagyunk a világbajnokok, de ha lazsálunk, bárkitől kikaphatunk.”
Felnőtthöz méltó szavak.
García mester is szigorú volt: „Könnyelműen és nagyképűen kosaraztunk egy félidőn át. A nagyszünetben lehordtam a fiúkat, de egy ideig nem hatott a korholás – persze hogy nem, mert ilyenkor már nehéz visszatalálni a helyes kerékvágásba. A végén a védekezésünkkel nyertünk. Azt kérdezi, hogyan mertem egy tizenhét éves gyereket a pályán hagyni a hajrában? Ricky a felkészülés során bizonyította, hogy érett kosaras.”
Jonas Kazlauskas, a kínaiak litván edzője, az 1996-ban olimpiai bronzérmes litván válogatott szakvezetője: „A döntő pillanatokban nagyokat hibáztunk, pedig már a kezünkben volt a győzelem. Negyvennyolc óra leforgása alatt a világ két legjobb csapatával játszottunk, szerintem az Egyesült Államok más kategória, persze lehet, hogy csak rossz napot fogtak ma ki a spanyolok…”
A nap másik rangadóján az Európa-bajnok Oroszországot, úgy tűnik, elaltatta a rajton Irán ellen aratott fölényes (71–49) győzelem, és nagyon simán kikapott a hosszú idő után újra magára találó Horvátországtól. Andrej Kirilenko 18 pontja semmit sem ért, a másik pontgyáros, Robert Holden betlizett (5 pont), a jobban lepattanózó (34–29) déliek pedig a Marko Popovic (22), Zoran Planinic (20) kettős játékára építve megőrizték százszázalékos mutatójukat. Az Acsoportban a horvátok mellett még a litvánok hibátlanok.