4. NAP4. NAP
Dúlhatnak belső viharok a gö rög pólósok háza táján, lehet klassziskülönbség a két csapat között, a kiemelkedő produkció, az kiemelkedő produkció. Mint Kemény Dénes gárdájáé kedden. A 17–6-ra végződő csoportmérkőzésen (4–5. oldal) már az első negyed után 7–2-re vezetett a társaság, ám hiába emlékeztetett néha edzőmeccsre a látvány, a vízilabdában vannak objektív mutatók. Nos, csak ebben a nyolc percben a magyar együttes Szécsi Zoltán kapussal az élen kivédekezett öt emberhátrányából hármat, a másik kapu előtt kettőből kettőt belőtt, ehhez jött még az öt akciógól… Hogy mi, kívülállók lelkendezünk, magától értetődő, mint ahogy az is, hogy a játékosok visszafogottan örvendeznek, a helyén kezelik a történteket.
„Jó volt, szép volt, ennyi, megyünk tovább” – így a kétszeres olimpiai bajnok center, Molnár Tamás, Biros Péter pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy „hibák mindig vannak, most is voltak, nem árt megbeszélni őket”.
A krónikába kívánkozik, hogy a lefújás után Kemény Dénes öleléssel búcsúzott kollégájától, a görög csapatot irányító Alessandro Campagnától, a régi ismeretség miatt nyilván némi együttérzés is vegyült a köszöntésbe: két meccs, két vereség az olimpián, feszültség a kapitány és a játékosai között – nem sok jót remélhet a jövőtől a játékosként 1992-ben Barcelonában aranyérmes olasz.
A pólótorna híre még, hogy a horvátok a szerbek legyőzésével (11–8) gyakorlatilag bejutottak a négy közé, s hogy az Európa-bajnok Montenegró gólt sem kapott (!) a kanadaiak elleni meccsen (12–0).
Maradva a medencében és az örömöknél: Gyurta Dániel fantasztikusan úszott a 200 méter mell előfutamában (8–9. oldal). „Kilenc és feles időt néztünk ki, arra gondoltunk, ezzel megalapozhatom a továbbiakat” – tudtuk meg tőle a futam után, amikor már persze azt is tudtuk, hogy csaknem egy másodperccel jobb lett az a „kinézett” idő: 2:08.68 perc, Európa-rekord!
„Jól hangzik!” – értékelt az athéni olimpia ezüstérmese, aki az ellenfelekről és a jövőről szólva visszafogottan fogalmazott: „Nyilvánvaló, hogy a többiek sem úszták ki magukat. A nagy menet a csütörtöki fináléban várható, remélem, velem.”
Akár jelentősége van, akár nincs, tény: Gyurta futamában a Pekingben 100 méteren világcsúccsal olimpiai bajnok, ráadásul athéni címvédőt, Kitadzsima Koszukét is megelőzte, a japán negyedik lett (2:09.89).
Cseh László ott folytatta, ahol abbahagyta: országos csúccsal, 1:54.35 perces idővel jutott be a 200 méter pillangó döntőjébe – negyedikként (8–9. oldal). Kicsit jobb időre számított, de közel volt egymáshoz az esti előfutam és a másnap reggeli középdöntő. >>>