Birkózás, 74 kg: Bácsi nem döntős, de érmes lehet

2008.08.13. 06:36
Címkék
Bácsi Péter csodaszép akciókat hajtott végre klasszis grúz ellenfelén, ám mindez kevés volt, Manucsar Kvirkelia a harmadik két perc elején két vállra fektette a magyar, aki így a bronzéremért birkózhat.
A találkozó első perce eseménytelenül telt, aztán Bácsi lett a kedvezményezett, mégis a grúz csinált pontot a térdelésből: Bácsi mögé került. Kvirkelia összehozott még egy pontot Bácsin, így a menetet a grúz nyerte.A második két perc első felében állásból próbált Bácsi fogást találni a kaukázusin, aki remekül védekezett. Egy perc után Kvirkelia ment térdelőállásba, az FTC birkózója pedig felkapta ellenfelét és annak módja szerint eldobta, három pontért cserébe.Ezek után viszont videós konzílium ült össze, de végül mindent helyben hagytak a bírók. Bácsi került térdelésbe újabb fél perc után, a grúz megpörgette Bácsit, aki közbetámadt – két pont mindkettejüknek, és a menet Bácsié.A döntő menet azonban már nem tartott sokáig: Kvirkelia eldobta a 25 éves magyart és két vállra fektette, tust ítéltek a bírók, s ezzel a grúz került a döntőbe. Bácsi azonban így is a bronzéremért harcolhat!
Legfrissebb hírek

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
4 perce

Egyre jobban játszunk Koszovó ellen, tíz gólnál is többel vezetünk

Kézilabda
5 perce

Tenisz: Alcaraz nyerte meg a párizsi tornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
11 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
24 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
26 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
27 perce

Légiósok: Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK Athén

Légiósok
38 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
55 perce