Balogh Béla a Murciáé

2008.08.13. 03:54
Címkék

Ki gondolta volna, hogy miután az MTK a BL-selejtezőn a Fenerbahcétól összesítésben hét gólt kapott, sikerül külföldre szerződnie valamelyik kék-fehér futballistának? Márpedig ez történt. Nem is ismeretlen szakember fedezte fel a török bajnok elleni meccseken Balogh Bélát, hanem Javier Clemente, a korábbi spanyol szövetségi kapitány. Az ismert szakember jelenleg a Real Murciát irányítja, és azt várják tőle, hogy az előző évadban a 19. helyen végző, s így kieső kiscsapatot vezesse vissza a legjobbak közé. Ebben lehet fontos szerepe a kilencszeres válogatott védőnek. Balogh Béla kedd délután írta alá a szerződését, amely szerint egyelőre egy évre, kölcsönbe kerül a Murciához, ám új klubja kétéves opciót is kapott. A szerződés létrejöttében Vörösbaranyi József és Fülöp Ferenc menedzser segített, utóbbi telefonon a következőket mondta: „Javier Clemente a televízióban látta az MTK BL-mérkőzéseit, és hiába nyert ott kétszer is nagy fölénnyel a Fenerbahce, mégis jó véleménnyel nyilatkozott Balogh Béla játékáról, és szorgalmazta a szerződtetését.” Balogh Bélát már Spanyolországban értük utol: „Az volt az egyik álmom, hogy Spanyolországba szerződjek, boldog vagyok, hogy sikerült. A bajnokság augusztus végén rajtol, a cél a feljutás. Pokoli a hőség, remélem, gyorsan megszokom, mint ahogy a spanyol bajnokság ritmusát is.”

Legfrissebb hírek

MotoGP: Bezzecchi nyert Katarban, Márquez közel a címvédéshez

Egyéb autó-motor
24 perce

A San Siro után az Illovszky Stadionban vendégszerepel a Ferencváros

Labdarúgó NB I
31 perce

Vámos Petra öt gólt dobott, a Metz legyőzte az Odensét a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
33 perce

Ez nagyon sima volt: 14 góllal nyertünk Koszovóban

Kézilabda
33 perce

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
46 perce

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
54 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
1 órája

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
1 órája