Újvárosi változások

2008.08.12. 03:40
Címkék
Napok óta keringenek a kézilabdázás berkeiben a hírek, álhírek és rémhírek a Dunaferr NK széthullásáról, a csapat legjobbjainak kényszerű elengedéséről, a klub (illetve a női együttest működtető kft.) súlyos anyagi gondjairól.

A kép csak lassan tisztul, pedig a szakosztály vezetői nagyon igyekeznek, hogy ne keljen rossz híre az európai élcsapatnak. Fáradozásaik középpontjában persze a pénzszerzés és az erős keret, a szakmai stáb egyben tartása áll. A Dunaferrtől származó információnk szerint a klub zavartalan, korábbi magas színvonalú működéséhez mintegy 200–250 millió forint kellene (az egyik nyilvános adatbázis szerint a kft. árbevétele 2006-ban ezt bőven meghaladta). Tavasszal a főszponzorral évi 180 milliós támogatásról állapodtak meg, mégpedig négy évre, ami igen megnyugtató volt. Ezek nagy összegek, ugyanakkor a csapat, illetve a kft. kiadásai is százmilliós nagyságrendűek, s a cég némi adósságot is görget maga előtt. A gondok miatt a vezetők népszerűtlen, de szerintük kikerülhetetlen döntést hoztak: a következő idényre csökkentik a játékosok fizetését. Előbb arról volt szó, hogy aki marad, annak félpénzért kell vállalnia a munkát (ezt a már Ljubljanába igazoló Mörtel Renáta, valamint a még csapatot kereső Lovász Zsuzsa is megerősítette). A legfrissebb – Takács Csaba igazgatótól származó – információ viszont az: kevesebb pénz, de nem fél fizetés jár augusztustól az Újvárosban maradóknak.

Az együttes nyilván nem hull darabjaira és nem is szűnik meg, csupán „takarékon” működik tovább. Erre utal, hogy a most Pekingben szereplő Ferling Bernadett már bejelentette, marad Dunaújvárosban, s így döntött a horvát válogatott Sanela Knezovic is. Nagy érvágás lesz (lenne) Pigniczki Krisztina távozása (vele még nem tisztázták, marad-e). A román Paula Ungureanu hamarosan csomagol, s bár szívesen maradna Magyarországon, a külföldi ajánlatokat is megfontolja. A többi játékosnak nincs szándéka távozni, ezért talán az NB I élcsoportjában maradhat a Dunaferr, amely már szervezi repülőútját a BL-selejtező zaporizzsjai csoportküzdelmeire (október 3–5.).

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
31 perce

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
39 perce

A cél, hogy Los Angelesben négy csapattal legyen ott a magyar vívás

Egyéb egyéni
45 perce

Faluvégi Dorottya a padlóról felállva várja a norvégok elleni rangadót

Kézilabda
55 perce

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
58 perce

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
1 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
1 órája

„Pénzhajhász lennék? Nem tagadhatom...” – Szaúd-Arábiába igazolásáról vallott Tijjani Reijnders

Minden más foci
1 órája