Szárazon nem bírtuk megúszni

Vágólapra másolva!
2008.08.12. 03:40
Címkék

Női tőrben (8. oldal) egyik magyar induló sem úszta meg nagy verés nélkül. Mohamed Aida és Varga Gabriella a 16 között bukott el, vitathatalanul megérdemelten, Mohamedet az orosz Jevgenyija Lamonova 15:5-re, Vargát a dél-koreai Nam Hjun Hi 15:4-re győzte le. Knapek Edina két kínain túljutva már a nyolc között volt (végül 5. lett), amikor jött az olasz Valentina Vezzali, s 15:3-as aszóval visszahozta őt a földre. Knapek érve, hogy „nem szégyen kikapni Vezzalitól” helytálló, ám szerintünk 12 tusnyi különbségre nem mentség, legfeljebb magyarázat, hogy az ellenfél már mindent megnyert, ami nyerhető a sportágban. „A csapatért jöttünk…” – zárta le a napot mindhárom lány. Legyen igazuk, ám ki tudja, mennyire jó előzménye egy nagy álom beteljesülésének egy-egy olyan asszó, amelyben csak az ellenfél van a páston.

Volt egy kis idő, amikor Sidi Péternek (10. oldal) az éremre is volt esélye, végül 6. lett a légpuskások 10 méteres számában. „Idegsport ez a javából!” – foglalta össze a lényeget a verseny után, majd hozzátette, hogy ha valaki „a nyolcas döntőben százhárom pont fölött teljesít, az már kimondottan jó”. Nos, Sidinél (103.4) csak a

győztes indiai Abhinav Bindra volt jobb a nyolc között.

A cselgáncsozóknál (12. oldal), az 57 kg-osok között

Baczkó Bernadett egyszer nyert, kétszer kikapott, így lett hetedik. Győzelmét a vigaszágon érte el, miután az első fordulóban az ausztrál színekben induló (verhető) Pekli Máriától kikapott.

Ha a teniszező Szávay Ágnesnek (11. oldal) vigaszra van szüksége, forduljon Arn Grétához, ugyanis már csak párosban viheti valamire az olimpián. Az egyes első fordulójában a kínai Cseng Csie 4:6, 6:3, 7:5re győzte le a Vasas ifjú soltvadkerti tehetségét, aki nem volt esélytelen (az első szettet 2:4-ről nyerte meg), ám a döntő pillanatokban mintha csak arra figyelt volna, hogy ne rontson, hibázzon inkább az ellenfél. „Rettenetesen szomorú vagyok…” – mondta a meccs után. Megértjük. Mi is.

Miközben örülünk is. Megint az úszóknak (9. oldal). Először is Cseh Lászlónak, aki a második legjobb idővel, nem mellékesen országos csúccsal (1:54.48) jutott be a 200 pillangó középdöntőjébe. Ahhoz képest, hogy csupán azért indult el ebben a számban, mert éppen „ráért” („A két vegyes között több nap van, muszáj versenyben maradnom…”)… Dicséret illeti Mutina Ágnest (200 gyors: 1:57.25) és Verrasztó Evelynt (200 vegyes: 2:12.52), ők is az eddigi legjobb magyar idővel jutottak túl az előfutamból.

És ha már uszoda… Michael Phelps már a második aranyánál tart, noha nem sok hiányzott hozzá, hogy biztosan ne legyen meg a vágyott nyolc bajnoki címe… A 4x100-as gyorsváltó utolsó 50 méterére jó testhossz előnnyel fordult a korábbi világrekorder francia Alain Bernard (az ausztrál négyes első embere, Eamon Sullivan 47.24 másodpercre javította világcsúcsát), ám az amerikai Jason Lezak nem ismert lehetetlent. És igaza lett! Befogta, megelőzte Bernard-t, s nyolc század előnnyel, fantasztikus világrekorddal (3:08.24) az Egyesült Államok lett az olimpiai bajnok. Megjegyzendő, hogy a régi rekordot az amerikaiak „B-csapata” (csak Cullen Jones úszott közülük a döntőben) érte el az előfutamban, s az is ide kívánkozik, hogy a finálé első öt helyezettje úszott a csúcson belül.

Michael Phelps becsületére legyen mondva, a CNN-nek nyilatkozva mindvégig Lezak fantasztikus teljesítményét méltatta. Lezak pedig szerény maradt: „Tudtam, hogy szét fogom úszni magam…” – mondta.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
28 perce

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
33 perce

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
1 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
2 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik