Az oroszok nem szoktak jól kezdeni egyetlen világeseményen sem, a végére időzítik a csúcsformát. Így van ez ezúttal is. Igor Grugyin tanítványai az A-csoportban bemutatkozásként szoros meccsen gyűrték le Lettországot (62–57), majd a második játéknapon sem hagyták nyugodtan a fotelban ülni az értük szorítókat: csak a legvégén vált biztossá győzelmük az Ázsiabajnok Dél-Koreával szemben. Nagyon mozgékony ötössel kezdte a találkozót az Európabajnok együttes, amelyből kimaradt centerposzton a már a lettek ellen sem brillírozó Marija Sztyepanova. (Az egész mecscsen nem töltött tíz percet a parketten a fél évtizede a Pécs mezében is játszó center.)
Úgy tűnt, Grugyin megtalálta a nyerő taktikát az ázsiaiak ellen, hiszen az első negyedben 24–15-re vezettek a vörös mezesek. A dobások pontossága és hatékonysága indokolta leginkább az előnyt: 75 százalékban estek be a triplák, és mindössze egy büntető maradt ki. Semmi sem mutatott arra, hogy az oroszok nem díszlépésben masíroznak át a dél-koreaiakon, és ebben talán megnyugodtak a legutóbbi világbajnokság ezüstérmesei is. Az ázsiaiakat azonban nem olyan fából faragták, hogy ellenük bármilyen sportágban hátra lehetne dőlni, mielőtt le nem fújják a találkozót. Ezt már az első fordulóban is bizonyította a Dzsung Duk Hva dirigálta együttes, amikor hosszabbításban múlta felül a 2006-os vb negyedik helyezettjét, Brazíliát.
Most sem adták fel a dél-koreaiak, elkezdték lassítani a tempót, kijátszották a 24 másodperceket, és fokozatosan eltüntették az ellenfél előnyét. A felzárkózás kulcsfigurája – csakúgy, mint két nappal ezelőtt – a 22 éves hátvéd, a brazilok ellen 19 pontot dobó Csoj Ju Na volt. A mindössze 170 centire „nyúlt” dobógép nem csupán pontosan célzott – mindössze két dobását elhibázva lett 13 ponttal a legeredményesebb –, hanem az irányításba is besegített. A dél-koreaiak a harmadik negyedben fordítottak, és még a 39. percben is 72–71-re vezettek, amikor az ősztől a Rátgéber László keze alatt a Szpartak Moszkva Regionban játszó Tatjana Scsegoljeva fordított, majd Irina Oszipova és Ilona Korsztyin biztossá tette a győzelmet. A statisztikai lapon a sikert leginkább a lepattanórovat tartalma indokolja: 34–12-re diadalmaskodtak ebben az európaiak!