Az volt a benyomásom, hogy nem is olimpikon sportolótól, hanem egy nagy multinacionális cég vezető menedzserétől kérek interjút. Néhány pillanattal korábban Knapek Edina tökéletes, folyékony angolsággal válaszolt az olimpia nemzetközi sajtóközpontja munkatársának kérdéseire, majd már-már kedélyesen fordult hozzánk, magyar újságírókhoz – pedig én szinte félve merészkedtem le a vegyes zónába, attól tartottam, teljesen maga alatt lesz a súlyos vereség után.
Vezzalitól nem szégyen kikapni, most jobb volt nálam, ez az ő napja volt, nem az enyém. Az ötödik helyet jó eredménynek tartom, s különben is, a csapat még hátravan, mindhárman azért jöttünk, hogy abban a versenyben jól szerepeljünk – kezdte.
Nem törte össze ez a súlyos vereség?
Nem, sőt, estére már végképp túl leszek rajta. Holnap végre nem kell hajnalban kelnem, kialudhatom magam, aztán elkezdek összpontosítani a csapatversenyre. Ha most a Vezzali elleni kudarcon rágódnék, rámenne az egész olimpiám.
Mégis, mivel magyarázza, hogy nem tudott ellenállást kifejteni?
Nagyon elfárasztott a két kínai elleni csörte. Mindenki ellenem szurkolt a teremben, nehéz asszók voltak, valahogy elfogytam a negyeddöntőre.
Győzte már le Vezzalit?
Hogyne, például az Európa-bajnokságon is, csapatban, null hétről fordítva… Ő sem verhetetlen, habár a világ talán legjobb tőrvívója.
Mi az olaszok titka? Hiszen hárman kerültek be a legjobb négy közé, Vezzali és Giovanna Trillini mellett a szintén világbajnok Margherita Granbassi is.
Nagyon tudnak vívni, és félelmetes apparátus áll mögöttük. És ott vannak az edzőik… Mielőtt elkezdődött a harminckettes tábla küzdelemsorozata, láttam, hogy Vezzali falfehér. Erre az edzője beleültette az ölébe, s ott úgy babusgatta, mintha egy kisbaba lenne: bátorította, hergelte, csepegtette belé az önbizalmat. Meg is lett az eredménye.
