Egyedüli ma gyar egységként szállt vízre Pekingben vasárnap a Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpár azzal a céllal, hogy a dán kettős mellett (előtt...) egyenes ágon kvalifikálja magát a csütörtöki középdöntőbe.
Ez volt a terv, ez volt a cél – végül semmi sem lett belőle. De a legfontosabb, hogy az igazi nagy álom, a pekingi olimpiai dobogó valamelyik foka még elérhető.
A vasárnapi előfutamban a kétszeres világbajnok dán egység mellett leginkább a kanadai párostól tarthattak a mieink, mint utóbb kiderült, nem véletlenül. A Douglas Vandor, Cameron Sylvester kettős ugyanis már a táv legelején az élre állt, és előnyét sokáig őrizte még a dán Mads Rasmussen, Rasmus Quist Hansen kettőssel szemben is. Vargáék szinte végig a harmadik helyen eveztek, és az utolsó 500 méteren hiába erősítettek bele – az előfutambeli „bronzérem” azt jelenti, hogy a magyarok csak a keddi reményfutamban vívhatják ki helyüket a legjobb tizenkettő közé.
„Az olimpia előtt elég sokszor tanakodtunk a fiúkkal, hogy mi lenne a jobb: belehúzni az elején, vagy még egy pályát, vagyis a reményfutamot is vállalni – mondta el Kiss László, edző. – A kérdés vasárnap eldőlt, de egyáltalán nem vagyunk elkeseredve, még akkor sem, ha az első helyen akartunk végezni. A futam alatt a fiúk egyébként csak magukra figyeltek, keresték a saját tempójukat, és nem is eveztek rosszul. Rájuk amúgy is jellemző, hogy a nagyobb világversenyek második felében pörögnek fel igazán, de ez talán nem is baj, hiszen a döntőt is akkor rendezik. Vannak olyan egységek, amelyek éppen az első napokban húznak jól, úgyhogy mindössze annyit tudok mondani: nyugtával dicsérjük a napot...”
