Milan-veréssel melegített a Manchester City

Vágólapra másolva!
2008.08.11. 12:23
Címkék
Csütörtökön nagyüzem lesz az UEFA-kupában, a párosítások közül választottunk néhányat.
Két csapatunk is pályára lép ezen a napon, nem vitás, hogy kettőjük közül a Debrecen esélyei a jobbak, ugyanis a svájci bajnokságban gyengélkedő Young Boyshoz látogat. A svájciak az eddig lejátszott öt bajnoki mérkőzésükön mindössze négy pontot gyűjtöttek, figyelmeztető lehet azonban, hogy az eddigi egyetlen győzelmüket éppen most vasárnap aratták, a Xamaxot küldték haza 2–1-es veréssel. A Debrecen remekel a bajnokságban, az eddigi három mérkőzését megnyerve áll az élen. Az UEFA-kupában már az előző körben pályára lépett, a hazai 1–1 után idegenbeli 1–-s sikerrel verte ki a Sahtor Karagandi alakulatát. Kemény feladat vár a győriekre, hiszen a VfB Stuttgartnál lépnek fel. A Stuttgart az Intertotó-kupán keresztül jutott idáig, a Szaturntól idegenben 1–-ra kikapott, a visszavágón azonban 2–-ra jobbnak bizonyult. A hét végén a Német Kupa első akadályát is sikerrel vette, a Luneburgert verte meg 5–-ra. A Győr az előző körben otthon 1–1-et játszott a Zestefonival, majd idegenbeli 2–1-es sikerrel jut6ott tovább. A bajnokságba n közel sem megy ennyire jól a gárdának, az eddigi két meccsét egyaránt elbukta.

A FC Zürich–Sturm Graz összecsapás pályaválasztója a középmezőnyben található a asvájci élvonalban, vasárnap a Grasshoppersnél játszott 2–2-es döntetlent. A Sturm Graz az Intertotó-kupa megnyerésével jutott a főtáblára, a Sahtyor Szoligorszk kiverése után a Bp. Honvéddal került szembe, az otthoni gól nélküli döntetlen után Kispesten2–1-re győzött. Nem csupán ez mutatja, hogy jó formába lendültek a graziak, hanem a bajnoki szereplése is, jelenleg az élen áll ASusztriában. Skandináv rangadót hoz a Djurgarden–Rosenborg találkozó. A házigazda a középmezőny tagja Svédországban, vasárnap az FF Malmö otthonában nyert 2–1-re. Az UEFA-kupa előző fordulójában a Flora Tallint az otthoni 0–0 után idegenbeli 2–2-vel verte ki. A Rosenborg sem remekel Norvégiában, bár vasárnap hazai környeeztben 3–1-re legyőzte a Moldét. A norvégok az Intertotó-kupában harcolták ki az indulás jogát, az Ekranas kettős legyőzése után a NAC Bredán keresztül vezetett idáig az útja.

A Manchester City–Midtjilland párosítás házigazdája Milan-veréssel melegített az összecsapásra, szombaton 1–-ra győzte le az olaszokat. A kupa előző körében a Streymurt verte meg kétszer 2–-ra. Jó formában van a dán Midtjilland, a bajnokságban az élen áll, vasárnap az OB Odensét küldte haza 4–-s zakóban, míg a kupa előző gordulójában a Bangor Cityt verte meg kétszer is.

Erős idegzetű, meglepetéseket kedvelő tippmixelők figyelmébe ajánljuk az alábbi felvetéseket, alapos megfontolásra:

+ A Barnsley kilencven perc alatt nem képes döntést kicsikarni az egy osztállyal lejjebb küzdő Crewe otthonában a Ligakupa nyitányán (090.)

+ A Brentford a mérkőzés végén még esélyes lehet a továbbjutásra a két osztállyal magasabban posztoló Swansea otthonában (104.)

+ A Watford nem áll továbbjutásra a mérkőzés végén, pedig vendége a Bristol Rovers a harmadik vonal tagja (106.)

+ A Levszki Szófia nem tud előnyt szerezni a hazai BL-selejtezőn a a fehérorosz BATE Boriszov ellen (154.)

+ Az Atletico Madrid előnnyel vonulhat szünetre a Schalke otthonában (169.)

+ A Panathinaikosz meglepi az első félidőben a házigazda Sparta Praha csapatát (183.)

+ A Hoffenheim Cottbusban pontszerzéssel kezdi élvonalbeli pályafutását (228.)

+ Az erősen átalakult Tottenham a Middlesbrough vendégeként győzelemmel kezdi a bajnokságot (249.)
Legfrissebb hírek

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
4 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
4 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
4 órája

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
4 órája

Yaakobishvili Áron a Las Palmas elleni idegenbeli döntetlennel debütált az Andorra kapujában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik