Természetesen nem voltunk bol dogok, amikor az uralkodó egyéni világbajnokot, Kulcsár Krisztiánt a kínai Jin Lien-csi 15:9-re legyőzte a tizenhat közé jutásért, de akkor többen még egy kártyás hasonlattal vigasztaltuk magunkat. Tudják, a kaszinóban, amikor black jacket játszik az ember, sokszor három boxra is tesz tétet. Ha az egyiket elbukja, még marad két lehetősége…
Hát mi Kulcsárt viszonylag gyorsan „elbuktuk” – maga a szenvedő fél roppant sportszerűen elismerte, ezen a napon nem ment neki a vívás, nem is keresett kifogásokat –, hogy aztán tovább szurkoljunk az Európa-bajnoki cím védőjének, Imre Gézának és a sokak által a legnagyobb esélyesnek tartott magyarnak, Boczkó Gábornak. Imre, az atlantai olimpia egyéni bronzérmese, a kijevi Eb győztese elintézte a dél-koreai Kim Szeung Gut, utána azonban a nyolc közé jutásért 15:9-re alulmaradt az olasz Diego Confalonierivel szemben. Egy kicsit tajtékzott – „Amennyi balszerencse van a világon, az mind megtalált engem, az utolsó két tusnál már nem is volt vezetékem, úgy vívtam, hogy ha én szúrom meg őt, akkor sem jelzett volna a gép…” –, aztán bement az öltözőbe. „Boczek” előbb 11:10-re legyűrte a nyolc évvel ezelőtt csapatban olimpiai bajnok olasz Alfredo Rotát, majd 15:9-re lelépte a világranglista-vezető venezuelai Silvio Fernándezt, végül a négy közé jutásért 15:8-ra jobbnak bizonyult a lengyel Radoslaw Zawrotniaknál. Mindez csak leírva ilyen egyszerű, Rotát például úgy verte meg, hogy 10:10 után a hirtelen halálban az olasz véletlenül másodszor is lehátrált a pástról…
Mindegy, Boczkó benn volt a négyes döntőben, azaz estére is akadt programja a pódiumon, mi meg közben tettünk egy sétát a büfé előtt. Előbb egy hatalmas piros-fehér-zöld, Körmend feliratú zászlót lobogtató szerelmespárba botlottunk, Ádám és Ancsa a vasi kisvárosból utazott egyenesen Pekingig, több mint egy évig kuporgatva össze a garasokat, hogy összejöjjön az útravaló. „Délelőtt
már szurkoltunk a pólósoknak, most Boczkó Gábornak akarjuk kidrukkolni az aranyérmet!” – mondta Ádám, majd csókot nyomott Ancsa ajkára.
Néhány méterrel odébb Móna István, a mexikóvárosi olimpia csapatbajnoka öttusában tartott esélylatolgatást. Nem minden illetékesség nélkül, tudniillik ő a Honvéd, Boczkó klubja vívószakosztályának elnöke…
„Gábor legnagyobb ellenfele önmaga, de úgy látom, ezen a napon nagyon egyben van, a gondolatai élesek, fürgék, nem véletlen, hogy az egész teremben ő vette észre egyedül, hogy Rota egy centivel lehátrált a pástról. Nála többet talán senki sem tud a párbajtőrvívásból, de annyit, amennyit ő, a francia Fabrice Jeannet is tud. Hatalmas meccs lesz a döntőbe jutásért, Boczkó egyáltalán nem esélytelen.”
Sajnos, az egyéni és csapatvilágbajnok, továbbá csapatban olimpiai bajnok martinique-i fiú jobb volt ezen az estén. Hirtelen, ritmus nélkül indított támadásaival meglepte Boczkót, és egyik tust adta a másik után. Gábor idegesnek tűnt, nem érezte a távolságot, ki is kapott 15:12-re.
Jeannet mellé az olasz Matteo Tagliariol jutott be a döntőbe, a harmadik helyért a spanyol José Luis Abajo vívott Boczkóval. >>>
