Ha beszélni tudna a palack is...

Vágólapra másolva!
2008.08.11. 00:26
Címkék
Bár három góllal is vezetett, mégsem tudott nyerni a magyar férfiválogatott Montenegró ellen – a 10–10-es döntetlen azt jelenti, könnyen előfordulhat, hogy a gólkülönbség dönt majd a csoportelsőségről. Folytatás kedden a görögök ellen.

Egy gól.

Ha csak a számokat nézzük, ennyivel javult a magyar férfiválogatott a júliusi Európa-bajnoksághoz képest. Akkor a csoportmérkőzések során 10–9-re kikapott a végül aranyéremig, egyúttal egészen az állami kitüntetésig masírozó montenegrói alakulattól. Most 10–10 lett. Valljuk be, jobbra számítottunk…

„Vegyes érzelmek dúlnak bennem…” – nem palástolta csalódottságát Kemény Dénes szövetségi kapitány sem, amikor a mérkőzés után két perccel az uszoda interjúfolyosóján válaszolt a vele szemben álló újságíróknak. Idegességét próbálta valamelyest leplezni, ám egy rúgás gyakorlatilag mindent elárult: amikor kiesett a kezéből az ásványvizes palack, lehajolt érte, megpróbálta felvenni, ám kicsúszott a kezéből – „büntetésből” lábbal, jobb belsővel indította útjára a frissítőt. Az ő „Beckhamje”, Kásás Tamás a közelben állt, de szerencsére a szűk térben a falnak csapódott az üveg, azaz nem járt úgy, mint Ferguson mester Manchesterben a cipővel. Más kérdés, a Recco klasszisa nem is adott okot az effajta célzott fegyelmezésre. Visszatérve a mesterhez, nyilatkozatát így folytatta: „Védelmi szarvashibák vezettek odáig, hogy háromgólos vezetésünk után örülnünk kellett annak, hogy egyáltalán pontot szereztünk. Furcsálltam, ellenfelünk az utolsó támadásánál nem próbálta bevinni a győztes találatot, de ez legyen Porobics kollégám gondja. Az enyém az, hogy megfejtsem, biztos vezetésünk birtokában miképpen tarthatjuk meg az előnyt, miképpen lehetünk úrrá az ilyenkor szokásos, hangsúlyozom, nem ellenünk szóló, hanem a hátrányban lévő együttesnek az esélyt rendre megadó bírói nyomáson. Viszont el ne felejtsük, az Európabajnokkal, kimondottan jó csapattal kerültünk szembe, a végeredményt ennek tudatában érdemes elemezgetni.”

Egy gól.

Ennyin múlt, hogy csapatunk nem került közel a csoportelsőséghez. Kásás Tamás arcára kiült a bosszúság, szavait hallva egyértelműen konstatáltuk: vezettek ugyan az utolsó percben a montenegróiak, ennek ellenére válogatottunk nem szerzett, hanem veszített egy pontot. Az öt lövéséből két gólt szerző kedvenc szerint: „Sokáig nagyon jól játszottunk, a kezünkben volt a meccs, de mint mostanában sokszor, ezúttal is eladtuk az előnyt. Viszszatérő probléma, hogy biztos vezetésünk birtokában képtelenek vagyunk megtörni az ellenfelet. Hogy mi az oka? Jó kérdés, de nem tudom rá a választ.”

Egy gól.

Minimum ennyivel kellett volna kevesebbet kapnunk ahhoz, hogy Szécsi Zoltán elégedett legyen. Vagy legalábbis közelebb kerüljön hozzá, elvégre az ő számításai szerint mindig hat-hét gólon kell tartania ellenfelét a magyar válogatottnak, mert képes rá, mert ez a siker kulcsa.

Most a kilenc is elég lett volna… A négy benyelt akciógól idegesítette leginkább az egriek kapusát, ahogy fogalmazott: ez sok(k) volt. Valóban. A védekezés a harmadik negyedben esett szét, főként 8–5 után. Tanulságos.

Egy gól.

A szerbek jóslata bevált, valóban ennyi dönthetett volna a felek között.

Az Athén óta a mumusunkká váló rivális játékosai nem lepődtek meg a 10–10-es eredmény hallatán. Tudnak valamit… Hogy a vízben mit, azt itt, Pekingben is megtapasztalták az urak: Kemény mester Udovicsics kollégájával addig-addig szervezkedett, amíg össze nem hozott egy közös gyakorló tréninget. Mindkét szakvezető erre vágyott a nyitó meccs előtt, a pedáns rendet szem előtt tartó helyiek az edzésbeosztást azonban senki kedvéért nem akarták átírni – némi rafinéria, a csavaros ész azonban csak elérte célját. M i n t egy fél órán keresztül az emberelőnyös és emberhátrányos szituációkat gyakorolta egymáson a két együttes, a fogások keménységén az érintettek elmondása alapján érződött a tesztjelleg, a víz alatti csibészségeket senki sem vetette be, megfelelő távolságtartással kezelték a kívülálló számára talán furcsának (egymás ellen készül a két favorit?) tűnő helyzetet.

Egy gól.

Olyan gól, amely végül életben tartotta a csoportelsőségről szőtt álmokat („Ebben a darálásban nagyon kellene majd az a három nap pihenő, arról nem beszélve, hogy a középdöntő sohasem életbiztosítás” – mondta erről Kásás), olyan találat, amely után csak csettinthettünk: ez igen, profi munka volt. Az utolsó támadásunkat jegyeztük, Vladimir Gojkovics akciógólját követően gyakorlatilag borítékolható volt, hogy kiállításra nem számíthatunk, elő kellett valamit húzni a tarsolyból. Ilyenkor a jól eltalált lövés mellett az improvizációs >>>

Legfrissebb hírek

Az AC Milantól szerződtetett védőt a Newcastle

Angol labdarúgás
5 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Tottenham Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
5 órája

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; A Fradi egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
6 órája

Amióta itt vagyok, azóta ez volt a legjobb meccsem – Ötvös Bence

Bajnokok Ligája
6 órája

Győzelem gombnyomásra – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
6 órája

Tükröm, tükröm… – Kovács Erika publicisztikája

Úszás
6 órája

Angol Ligakupa: négy magyaros csapatból három kiesett, csak Szűcsék örülhettek

Angol labdarúgás
6 órája

Megfordította a párharcot a horvát bajnok, kiejtette ír ellenfelét az Európa-ligában

Európa-liga
6 órája
Ezek is érdekelhetik