Baczkó bár vereséggel kezdett, de még a bronzra is esélye van

2008.08.11. 13:32
Címkék
Baczkó Bernadett vereséggel kezdte meg szereplését a pekingi ötkarikás játékokon, de a magyar származású – azonban már régóta ausztrál színekben versenyző – Pekli Mária elleni elveszített meccs nem jelentette a végső búcsút. Sportolónk a vigaszágon folytathatta szereplését, ahol Neszria Dzselasszit legyőzve még a bronzra is esélye lehet.
Nem kezdte jól szereplését Baczkó Bernadett a cselgáncsozók női 57 kilogrammos súlycsoportjában. A világbajnoki bronzérmes magyar sportolónőt a már régóta ausztrál színekben versenyző 36 éves Pekli Mária verte meg.Szerencsére ezzel azonban nem ért véget Baczkó szereplése, hisz Pekli továbbment, és ezzel a cselgáncsozónk a vigaszágon folytathatta. Ellenfele a tunéziai Neszria Dzselasszi volt, és boldogan léphetett le a tatamiról, miután ipponnal verte az afrikait. „Dühös és ideges voltam a vereségem után, ráadásul a tunéziai lányt csak egy spanyolországi edzőtáborból ismertem. A taktika mindenesetre bevált, felszabadultam, úgyhogy jöhet a következő ellenfél” – nyilatkozta az MTI-nek Baczkó.Ekkor úgy festett a helyzet, hogy a világbajnoki bronzérmes sportolónknak még egy meccset kellet nyernie azért, hogy biztosan pontszerző legyen, azonban lehetséges ellenfelei között volt a címvédő német Yvonne Bönisch is.Nos Athén aranyérmesét elkerülte Baczkó, helyette kapta a nem túl veretes eredménysorral rendelkező, de ugyancsak nehezen verhető francia Barbara Harelt. „Ő igen kellemetlen ellenfél, jobban örültem volna az általa legyőzött németnek, de egy-két perc elteltével általában elfárad, akkor jövök majd én. Jó előjel, hogy a tavalyi vb-n megvertem őt a négy közé jutásért” – mondta cselgáncsozónk. „Most kicsit kifújom magam, aztán a melegítőteremben az edzőmmel nagyon rá kell pörögnöm a folytatásra" – nyilatkozta a legrosszabb esetben hetedikként záró Baczkó, aki helyi idő szerint 18 órakor (közép-európai idő szerint délben) küzd meg Harellel.
Legfrissebb hírek

Női kézilabda: Pődör Rebeka 9 gólt lőtt – vasárnapi légióskörkép

Kézilabda
27 perce

Micsoda rangadó! Simeone korai góljára Fermín López válaszolt a szünet előtt

Spanyol labdarúgás
33 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
45 perce

Átrok Belgiumban, Redzic a Salzburgban lőtt gólt, Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK

Légiósok
59 perce

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idén lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
1 órája

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
1 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
1 órája