Mindig a következő pontra koncentrál

Vágólapra másolva!
2008.08.10. 00:27
Címkék
Azt mondják róla, kezd átalakulni érzéketlen profivá. Monacói lakos lett, már nem olyan közvetlen, mint régen volt, szinte lehetetlen a közelébe férkőzni. Szombaton sikerült. Szávay Ágnes, a női teniszezők világranglistájának tizennegyedik helyezettje baráti hangulatú, kifejezetten szívélyes sajtóértekezleten találkozott a magyar újságírókkal, és szakasztott olyan aranyos volt, mint amilyennek három éve, a Roland Garros juniorbajnokaként megismertük ezt a kedves, mosolygós, roppant tehetséges soltvadkerti lányt.

Meglehet, az is segített, hogy már az olimpiai faluban összefutottunk, és beszélgethettünk egy jót hármasban Ágival és edzőjével, Bocskay Józseffel, azaz Joséval. Mindenről: a tavalyi zajos sikerekről, az idei halványabb szereplésről, a jelenről és a jövőről, hogy miképpen értékeljük a ranglistán elfoglalt tizennegyedik helyet.

Aztán elkezdődött a sajtóértekezlet, amely az első, egyben az utolsó itt, a faluban, mert ettől kezdve Ági csak a meccsek után nyilatkozik – reméljük, minél többször…

Gyermekkori álmom teljesült azzal, hogy itt lehetek az olimpián, az itteni hangulatot össze sem lehet hasonlítani a Grand Slam-versenyek légkörével. A megnyitón elérzékenyültem, amikor fellobbant a láng, a faluban pedig libabőrös lettem a magyar zászló felvonásakor – kezdte mondandóját Szávay.

A kínai Cseng Csie ellen kezd, akitől az idén Wimbledonban kikapott. Menynyiben lehet más ez a meccs?

Cseng teli lappal üti meg a labdákat, a fű sokkal kedvezőbb számár a , mint az itteni kemény borítás, Pekingben magasra pattannak a labdák, s ezt ő nem szereti. Más kérdés, hogy a hazai pálya és a közönség az ő esélyeit növeli.

Peking önnek is jó hely…

Valóban, tavaly ősszel Jelena Jankovics legyőzésével tornagyőztes voltam itt.

Itt most megkönnyítheti a dolgát, hogy Lindsay Davenport és Marija Sarapova visszalépett, s a világelső Ana Ivanovics is sérüléssel bajlódik.

Attól még ugyanúgy be kell ütnöm a szervát, mint ha itt lennének.

Kivel játszana legszívesebben a következő körben? Számomra nincs következő kör, még csak következő szett sem, csak következő pont. Amíg nem fogtál kezet az ellenfeleddel, bármi megtörténhet, a tenisz márcsak ilyen.

Tudták gyakorolni a párost Arn Grétával?

Sajnos a Fedkupa óta nem, másfelé jártunk, s Pekingben sincs mód a közös edzésekre a szigorú szabályok miatt.

A profi versenyeken rendszerint nincs nagy jelentősége a párosnak, itt viszont ugyanolyan érmet adnak, mint az egyesben…

A megállapítás első felével nem értek egyet, én mindig halálosan komolyan veszem a párost, most meg kiváltképp, hiszen a hazámat képviselem, nem magamat.

Kijár más sportágak magyar vonatkozású eseményeire?

Nagyon szeretnék, be is terveztem nem is egyet, de eddig még nem volt alkalmam rá, s félek, nem is lesz az időpontokegybeesése miatt. Remélem, nem lesz sok szabadidőm, mert az azt jelenti, hogy versenyben vagyok.

Az idén kétszer kísérte el edzője, Bocskay József, s mindkétszer jól szerepelt: Párizsban döntőt játszott, Berlinben a nyolc közé jutott. E szerint szerencsét hozhat az ő jelenléte?

Tök jó, hogy itt van!

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
6 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
6 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
6 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
7 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
7 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
8 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
8 órája
Ezek is érdekelhetik