Az egyik örömében pityergett, a másik bánatában sírta el magát – abban azonban egyetértettek, jó, hogy végre vége lett. Rettenetesen idegesek és feszültek voltak mindannyian, nem csoda, hiszen a világ legjobbjai csaptak össze a fináléban. Másrészt viszont a lövészet az a sportág, amelyben a biztos kéz, a kötélidegzet főszerepet játszik – úgyhogy nyugalmat erőltettek magukra, bármilyen nagy volt is a tét.
„Hála Istennek, hogy túljutottunk rajta, mert borzasztóan izgultam – vallotta be Katerina Emmons a verseny után. – Reggel fejfájásra ébredtem, s ez csak fokozódott, amikor arra gondoltam, hogy hamarosan kezdődik a verseny, hiszen nem tudtam, miként teljesítek.”
Az utóbbi négy esztendő kettejük párharcát hozta
Sokan sokszor álltak már így lőállásba – a sportág ugyanis 1896, az első olimpia óta szerepel a játékok programjában (alighanem köze volt ennek ahhoz, hogy az életre hívó, Pierre de Coubertin báró francia bajnok volt lövészetben), s mindössze kétszer maradt ki, 1904ben (St. Louis) és 1928-ban (Amszterdam). A nők 1968-ban csatlakoztak a lövészet küzdelmeihez, így juthatott el most a csúcsra egy cseh hölgy...
De ne szaladjunk ennyire előre!
A légpuskások tízméteres számában az utóbbi négy év kettejük párharcát hozta – pontosabban a cseh Katerina Emmons (aki Athénban Katerina Kurková néven lett olimpiai bronzérmes) minden egyes nemzetközi versenyen megpróbálta legyőzni a kínai Tu Lit. Sikertelenül.
A kínai esélyes sírva hagyta el a lőteret
A pekingi játékok döntőjében (a kínai lövő szempontjából éppen a legrosszabbkor) azonban fordult a kocka. Pedig a kínai hölgy „atombiztos” aranyára sokan teljes vagyonukat feltették volna – utólag azt mondjuk, jó, hogy nem tették. Mert hiába nyerte meg Tu Li az athéni olimpiát s azóta az összes valamirevaló versenyt (többek között a világbajnokságot, zsinórban négyszer a Világkupa-sorozatot), a számára legfontosabb erőpróbán elbukott.
Könnyek között hagyta el a lőteret, ahol ötezer ember szurkolta végig a küzdelmet – főleg miatta. Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke adta át az érmeket, más kérdés, nem annak, akinek szánták a rendezők, akinek a nyakában látni szerették volna. Katerina Emmonst azonban ez egyáltalán nem hozta zavarba – igaz, más érzelmet sem igazán lehetett felfedezni rajta. Persze sajnálta riválisát, azt mondta, Tu Li sokkal többre képes annál, mint amit szombaton láttak tőle, s ötödik helye alighanem azzal függ össze, hogy túl nagy terhet raktak a vállára, ez azonban a végeredményen nem változtat.
A parádés alapverseny után sem volt optimista
Ő az első az olimpiák történetében, aki 400 körös alapversenyt produkált, ez azt jelenti, hogy mind a negyven lövéséből tízest ért el – ezután kevesen hiszik el neki, amikor idegességről beszél. Annak ellenére, hogy a parádés kezdés után sem volt túl optimista. „Az alapversenyben elért eredmény még nem jelenti azt, hogy érmes leszek” – mondta visszafogottan.
Pedig az lett – méghozzá aranyérmes, ráadásul olimpiai csúccsal (503.5 kör).
A döntő során egyszer sem nézett hátra. Tökéletesen magába zárkózott, egyedül a feladat létezett számára – nem gondolkodott, csak rátette az ujját az elsütőbillentyűre, lőtt, megint rátette, megint lőtt. Utóbb bevallotta, szerinte csak így lehet elviselni azt a hihetetlen feszültséget, amely a döntőben rátelepszik az emberre – csak úgy, hogy nem gondol az olimpiára, nem gondol a helyezésekre, sőt egyáltalán nem gondolkodik.
Győztes taktika.
Az első, akinek a nyakába ugrott, a férje volt – Matt Emmons szintén sportlövő olimpiai bajnok. Igaz, ő négy éve szerezte az aranyérmét az Egyesült Államok színeiben.
Férj és feleség természetesen együtt készül, az azonban eddig nem vetődött fel közöttük, hogy Katerina esetleg amerikai színekben induljon a világversenyeken. Az újdonsült olimpiai bajnok azt mondta, ameddig csak lehet, a cseheknek szeretne érmeket gyűjteni. Erre Pekingben további alkalma lesz, ugyanis a kisöbű sportpuska összetett számában is megméreti magát.
„A munka felét már elvégeztem, azt hiszem, elég jól – mondta, s ezzel nyilvánvalóvá tette, ünneplésről még szó sem lehet. Pláne, hogy a férje versenye is hátravan. – Matt teszi a dolgát, de természetesen nekem is sokat segít. Ő a legjobb csapattárs. A felkészülés során igazi csapatként dolgoztunk együtt – a világ legjobb együtteseként.”
A banális, de kézenfekvő kérdésre, milyen érzés olimpiai bajnoknak lenni, azt válaszolta: ennél elégedettebb nemigen lehetne, hiszen mindent elért, amit a sportban el lehet érni. Ez minden, amit megkaphatott.
Nem is vágyik többre.
