A megnyitó ára

2008.08.10. 00:27
Címkék

A magyar sportolók közül elsőként Tóth Anita sportlövő kezdte meg szereplését az olimpián, a női tízméteres légpuskában induló 28 éves hölgy a negyvenlövéses alapversenyt 390 ponttal zárta, ezzel a 35. helyen végzett a 47 tagú mezőnyben. A nyolcas döntőbe jutás már a selejtező első körében elúszott, az ott elkövetett négy hiba (tízes helyett csak kilencest lőtt Tóth, ami ezen a szinten baklövésnek számít) után pedig hiába jött egy-egy 99es, 97-es és 98-as sorozat.

Tóth talán azért fizetett túl nagy árat, mert a korai kezdés ellenére nem mondott le a hajnalig tartó megnyitóünnepségről, igaz, a sportoló szerint megérte az áldozat.

„Bár a megnyitó miatt nem tudtam sokat pihenni, úgy gondolom, az első ötkarikás fellépésemen ott volt a helyem az ünnepségen, és a verseny során sem éreztem fáradtságot, sőt a fergeteges élmény inkább feltöltött. Az első sorozatban dühítő hibáim voltak, de szerencsére később össze tudtam szedni magam. Ha két körrel többet érek el, elégedett lennék, de így sem vagyok elkeseredve, a csütörtöki ötven méteren javítok – mondta Tóth az MTI-nek. Kissné Orosz Edit szövetségi kapitány elmondta, Tóth néhány körrel elmaradt a várakozástól, de a legfontosabb, hogy nagy „leégés” nélkül túlesett az első verseny okozta drukkon, a viadal nem vette el az önbizalmát, így nyugodtabban készülhet jobbik számára, a csütörtökön tartandó kisöbű sportpuska összetett viadalra.

A versenyen a cseh Katerina Emmons a selejtezőben világcsúcs-beállítással, a döntőben olimpiai rekorddal nyert, az olimpiai címvédő kínai Tu Li óriási csalódást okozva csak az ötödik lett, a Világkupa-versenyeken az idén nehezen verhető német Sonja Pfeilschifter pedig a döntőbe sem jutott be.

A győztes Emmonsról a 24. oldalon olvashatnak

NŐK. LÉGPUSKA, 10 MÉTER A selejtezőben: 35. Tóth Anita 390 kör (96, 99, 97, 98) – nem jutott a döntőbe

Legfrissebb hírek

A férfiak és a nők sem birtak a csehekkel a sakkolimpián

Egyéb egyéni
17 perce

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
39 perce

Részleges szalagszakadást szenvedett a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
1 órája

A tökéletes szezont nem adták ingyen – sztárportré Masai Russellről

Képes Sport
1 órája

Szalai Fanni: Nagyon sokat álmodtam erről a pillanatról

Egyéb egyéni
1 órája

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
1 órája

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
1 órája

Az olasz élvonalba szerződött David Alaba – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 órája