Spanyol aranyérmet hozott a férfi kerékpárosok mezőnyversenye

2008.08.09. 11:45
Címkék
A spanyol Samuel Sánchez nyerte meg a férfi kerékpárosok országúti mezőnyversenyét. Az ezüstérmet az olasz Davide Rebellin, a bronzérmet a svájci Fabian Cancellara szerezte meg. A szerdai időfutamra koncentráló Bodrogi László feladta a versenyt, míg Kusztor Péter a 66. lett.
A kerékpárosok ügyet sem vetettek Mao Ce-tungra
Foró: Reuters
A kerékpárosok ügyet sem vetettek Mao Ce-tungra
A kerékpárosok ügyet sem vetettek Mao Ce-tungra
Foró: Reuters
A kerékpárosok ügyet sem vetettek Mao Ce-tungra

245.19 km várt a résztvevőkre, akik közül két dél-amerikai, a chilei Patricio Almonacid és a bolíviai Horacio Gallardo hamar meglépett a mezőnytől, és 30 km megtétele után már több mint hétperces előnyre tettek szert.

A páros jól dolgozott együtt, de legbelül ők is tudták, hogy éremszerzésre egyiküknek sincs esélye. Így voltak ezzel a főmezőny tagjai is, akik nem nagyon zavartatták magukat miattuk.

Egy óra után – amikor már 14 perc volt a szökevények előnye – Paolo Bettini, a szám athéni győztese harmadszor is hátrament az olaszok csapatautójához, hogy megbeszélje a követendő taktikát.

Közben 26 kerekes – köztük a spanyol Carlos Sastre, az idei Tour de France győztese – úgy döntött, hogy ellép a főmezőnytől, és az élen haladó duó nyomába ered. Utóbbi két óra elteltével elérte azt a 24 km-es körpályát, amelyen hétszer kellett végigmenniük a verseny befejezéséig.

A chilei Almonacid az első kört már egyedül fejezte be, miután faképnél hagyta addigi társát, Gallardót.

A harmadik óra végén Bodrogi László kiszállt a versenyből, ami előre be volt kalkulálva, hiszen világbajnoki ezüstérmesünk csak edzésnek tekintette ezt a versenyszámot a szerdai egyéni időfutam előtt, amelyben sokkal több esélye lesz jó eredményt elérni.

A másik magyar induló, Kusztor Péter a főmezőnyben tekert, annak is az elején.

Az elejétől fogva szökésben lévő dél-amerikaiak ereje fokozatosan elfogyott, és két kelet-európai, az ukrán Ruszlan Podgornij, valamint a fehérorosz Alekszandr Kuscsinszkij állt az élre.

Őket a közben 22 fősre fogyatkozó üldözőboly 1 perc 40 másodperces, a nagyobb sebességi fokozatra kapcsoló főmezőny pedig 2 perc 50 másodperces hátránnyal követte.

Közben több nagy név is feladta a versenyt, köztük a háromszoros világbajnok spanyol Oscar Freire Gómez.

Nemsokára már csak egy nagy boly haladt a szökevények nyomában, mivel Sastre csoportját utolérték. Szinte biztosra vehető volt, hogy az élen haladó kettős előnye nem tart ki a célig, és sprintbefutó lesz.

25 km-rel a vége előtt a közben az élre álló osztrák Christian Pfannbergert is befogta a mezőny, ám ezt követően egy ötfős csoport lépett meg: Andy Schleck (Luxemburg), Samuel Sánchez (Spanyolország), Davide Rebellin (Olaszország), Michael Rogers (Ausztrália) és Alekszandr Kolobnyev (Oroszország).

Az utolsó kilométeren érte utol őket a svájci Fabian Cancellara, így hatan sprinteltek az érmekért.

Közülük Samuel Sánchez bizonyult a leggyorsabbnak, mögötte a 37. születésnapját ünneplő Rebellin lett a második, míg Cancellara a harmadik.

Kusztor Péter 11 perc 55 másodperces hátránnyal a 66. helyen ért célba élete első olimpiáján.

KERÉKPÁR, ORSZÁGÚTI MEZŐNYVERSENY

FÉRFIAK
1. Samuel Sánchez (Spanyolország)
2. Davide Rebellin (Olaszország)
3. Fabian Cancellara (Svájc)
4. Alekszandr Kolobnyev (Oroszország)
5. Andy Schleck (Luxemburg)
6. Michael Rogers (Ausztrália)
Legfrissebb hírek

A hollandok gólját elvette a VAR, a németeké már szabályos volt Amszterdamban

Minden más foci
19 perce

Dupla Tízes: sérülésektől sújtva – ki lép fel Szoboszlai mellé a válogatottban?

Magyar válogatott
24 perce

Asztalitenisz: Varga Botond főtáblára jutott Linzben

Egyéb egyéni
28 perce

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
54 perce

Győri győzelemmel indult az idény a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Máltai győzelem a Nemzetek Ligája nyitányán

Minden más foci
1 órája

Erste Liga: nem lassít az újonc

Jégkorong
1 órája

Andrea Maldera nem jósol, de bízik a kemény srácokban

Minden más foci
1 órája