Miközben a magyar csapat nagyobb része éppen az olimpia megnyitóján vett részt, addig a szabadfogású birkózók a csomagolással voltak elfoglalva – Gulyás István szakágvezető, Hatos Gábor (74 kg), Kiss Gergely (96) és Aubéli Ottó (120) ugyanis csak szombaton utazik Pekingbe.
„Csak villanásokat láttam a megnyitóból – mondta Aubéli. – Természetesen jó lett volna ott lenni, igaz, elég fárasztó lehet ott annyit ácsorogni. Ennek ellenére a záróünnepségen szeretnék részt venni.”
Hogy valóra válik-e a vágya, arra egyelőre nincs garancia, mert a hivatalos program szerint a szabadfogásúak már augusztus 23-án, a záróünnepség előtt egy nappal hazatérnek – kivéve az érmeseket. Márpedig a 120 kilós birkózó arról álmodik, érmet szerez Pekingben. Pályafutása utolsó versenyén.
„Várom, persze hogy várom már az olimpiát – tekintett előre Aubéli. – Azonban kicsit aggódom is amiatt, hogy fájó szívvel, vagy boldogan utazom-e haza Kínából. Csütörtökön elvégeztem az utolsó tatai edzést, megvolt az utolsó étkezés, összepakoltam, eljöttem, és oda többé már nem térek vissza. A pekingi lesz az utolsó fellépésem. Mindenképpen szeretnék jó eredményt elérni, az lenne a legszebb, ha éremmel búcsúznék.”
Aubéli az utóbbi napokban már egyre többet gondolt az olimpiára, végigzongorázta, milyen szituációban mit kell tennie, és mi az, amire nagyon kell vigyáznia. Konkrét ellenfelekre azonban semmiképpen sem akar gondolni, nehogy aztán tényleg őket kapja meg. Nem véletlenül hangsúlyozza, hogy rengeteg múlik a sorsoláson. Van egy-két birkózó a mezőnyben, akit még nem tudott legyőzni, és hiába lesz esetleg élete formájában, lehet, hogy ez a játékokon sem sikerül – őket tehát szeretné az első néhány meccsén elkerülni.
„Pekingben még ötnapos munka vár ránk – vázolta Aubéli a kinti programot. – Most már gyors, pörgős edzéseken veszünk részt, az a cél, hogy minél intenzívebbek legyenek a tréningek. Mivel alig van ország, amely megtehetné, hogy edzőpartnereket is utaztat, így bőven lesz majd megfelelő ellenfél a gyakorláshoz. Egyre jobb a formám és az erőnlétem, ezt kell még kicsit fokozni.”